Románia aggódik Észak-Korea hidrogénbombája miatt

Kim Dzsong Un állítólagos nukleáris játékszere nem nyerte el a világ, de Románia tetszését sem.
Hirdetés

Románia aggodalmát fejezte ki szerdán az Észak-Korea által bejelentett hidrogénbomba-kísérlet miatt, és az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (CTBTO) Előkészítő Bizottságának soros elnökeként jelezte: fokozottan odafigyel az észak-koreai nukleáris kísérletekre és ezek regionális és globális fejleményeire.

A külügyminisztérium a honlapján közölt közleményében Federica Mogherini EU-biztos korábbi állásfoglalására utalva kijelentette: „Az észak-koreai nukleáris kísérlet – ha valósnak bizonyul – sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és súlyos provokációnak minősül a térség békéje és biztonsága ellen”.

A külügyminisztérium emlékeztetett rá, hogy Romániát 2015 novemberében egyhangú szavazással választották az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete Előkészítő Bizottságának az elnökévé, és a tisztséget az ország 2016-tól tölti be Cristian Istrate bécsi nagykövet révén. A CTBTO politikai döntéshozó szervének számító Előkészítő Bizottságot a szerződést aláíró 183 ország diplomatái alkotják.

Az észak-koreai állami média szerdán azt közölte, hogy az ország sikeres kísérleti robbantást hajtott végre hidrogénbombával.

Hirdetés