Kormányfőben járó
béel
2015. december 23. szerda, 14:52
A volt kormányfő erről lemondása utáni első interjújában beszélt.

A szó konkrét és átvitt értelmébe is hajlandóak lettek volna holttesteken átgázolni, azok, akik kormányváltást akartak. Én viszont nem hiszem, hogy holttesteken átgázolva is ragaszkodni kell egy tisztséghez – állította Victor Ponta volt miniszterelnök első interjújában, amelyet lemondását követően adott a TV SUD nevű csatornának.

Mint ismeretes, Pontát az október 30-án a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört, azóta már 63 halálos áldozatot követelő, a tragédiáért a romániai közéletet eluraló általános korrupciót felelőssé tevő népharag buktatta meg. Ponta elmondta: sajnálja, hogy bizonyos projekteket nem tudott befejezni, másokat pedig nem jobban valósított meg, ugyanakkor az volt az a pillanat, amikor úgy érezte: be kell nyújtania a lemondását.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/13174
Katalóniával ellentétben, Lombardiában és Venetóban békés körülmények közt zajlik a referendum.
És a tűzvédelmi engedélyek beszerzését is egyszerűsítik.
A regionális kormányt felfüggesztik. Carles Puigdemont elnök levonul a pályáról. És hat hónapon belül regionális választások lesznek.
Kétszázötven évig mostohán bánt velük a sors, míg otthonra leltek. Hetven év után is jövőt terveznek a bukovinai székelyek. Helyszíni riport a Völgység fővárosából.
A helyenként zavaros szövegből egy dolog biztosan kiderül: a románok most már Ausztriától is rettegnek. Miért? Hát, hogy elvész Erdély, azért!
Legalábbis ez derül ki egy Katalóniában elvégzett felmérésből. Közben a spanyol kormány elkezdte rendkívüli ülését, ahol lényegében Katalónia sorsáról döntenek.
Igaz, közbeszerzési eljárás nélkül. És az is igaz, hogy nincs elég hely, ahova kitegye őket.
Közel egy éve indult a per, pénteken volt a második tárgyalás.
Ezért ez utóbbiak is megtagadhatják a tanúvallomást az élettársukkal szemben.
Méghozzá a Deák Ferenc utcai volt minorita templomban.
Akit valaha érdekelt, honnan származik az úrvacsoraosztásnál használt kehely, most megtudhatja - a frissen megnyílt Erdélyi Református Múzeumban.
Miután hatályba lépett a büntetés mértékét az embertelen körülmények miatt csökkentő törvény.
Fogas kérdés. Kivel feküdjön le a román hadsereg? Az európaiakkal? A NATO-val? Esetleg mindkettővel?
A szövetség enyhítené a büntető törvénykönyv korrupcióra vonatkozó szigorát.