Kultfőváros: megismételtetnék a kiválasztást a kiesett jelöltek

A panaszosok szerint a zsűri tagjai nem voltak pártatlanok.
Hirdetés

Nagyon fáj a rostán kihullt városok illetékeseinek, hogy a bukaresti művelődési minisztérium által megbízott szakértők a román főváros mellett csak Kolozsvárt, Temesvárt és Nagybányát juttatták tovább a következő körbe az Európa kulturális fővárosa 2021 címért folytatott megmérettetésen. Olyannyira, hogy az érintett települések most közös levében fordultak az összes európai uniós illetékeshez – köztük Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, Donald Tuskhoz, az Európai Tanács vezetőjéhez, Martin Schulz EP-elnökhöz és Navracsics Tibor kultúáért és oktatásért felelős EU-biztoshoz és Dacian Cioloş román miniszterelnökhöz -, amelyben megfogalmazzák a döntéssel, illetve az azt meghozó személyekkel kapcsolatos kifogásaikat.

A levelet Craiova, Jászvásár, Brassó, Brăila és Marosvásárhely illetékesei írták alá – a kultfővárosi címért szintén ringbe szállt és kiesett Sepsiszentgyörgy képviselői nem.

A panaszosok szószólója Lucian Dindirică, a craiovai projekt felelőse, aki megkérdőjelezi a bírálóbizottság két tagja, Raluca Velisar és Valentina Iancu szakmai felkészültségét, de pártatlanságát is. Szerinte ugyanis minimum gyanús, hogy a két hölgy részt vehetett a tovább juttatott bukaresti pályázat összeállításában, mivel abban egyrészt gyakran említik meg dicsérőleg az intézményeket, amelyekben dolgoznak, másrészt pedig a pályázat győzelme esetén ezek az intézmények lesznek az abban foglalt projektek legfőbb haszonélvezői.

Azt is felróják, hogy a kiírás értelmében minden pályázó településnek elfogadott kulturális stratégiával kell rendelkeznie, ehhez képest Nagybánya önkormányzata még mindig adós egy ilyen stratégia elfogadásával.

Hirdetés

Ennek fényében a válogatás megismétlését és a két zsűritag lecserélését követelik.

Mint arról beszámoltunk, múlt pénteken jelentették be, hogy a kulturális fővárosi címért versenybe szállt fővárosok közül négy jelölt, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár és Nagybánya jutott tovább a következő körbe.
 

Hirdetés