A SRI elkapott egy december 1-én petárdával sétafikáló magyart, és most óriási szalagcímek kürtölik világgá, hogy sikerült elkerülni egy terrorista bombamerényletet Kovásznában, ebben a közismert nemzetközi terrorista központban.

Az utóbbi tíz nap alatt csak Párizst, Rómát, Szentpétervárt és Isztambult, vagyis maximálisan nyugtalan városokat járva – ahol újabban páncélozott csapatszállítók állnak a műemlékek előtt (néhány olasz taxis megpróbálta elkergetni a katonákat a Colosseum mellől, mert feleslegesen riogatják a turistákat), és egy olyan Berlin Tegelt, ahol végre valaki alaposabban is megnézi az iratainkat (de csak ha Párizsba, vagy Brüsszelbe indul az ember) –, eléggé zavar ez a minden december 1-én és március 15-én fölszított román füstölgés.

Nehogy egyszer tényleg megjelenjen a farkas,

mert 25 éve szítanak botrányt és gyártanak bulvárlapba illő szalagcímeket egyesek, a magyarokkal ijesztgetve!

És őszintén, nagyon őszintén, azt remélem, hogy miután az ember meghallgat több tízezer beszámolót magyar nacionalistákról, román korruptokról, politikusokról, vámosokról, klubtulajdonosokról, civil szervezetesekről és így tovább, még képes marad odafigyelni azokra a fenyegetésekre is, melyek igazán fontosak, és melyektől csak a szürkeségünk és a vak szerencse mentett meg minket egyelőre. Látták, hogy mi történt Afganisztánban Moldova Köztársaság egyik helikopterével? Mi az istent kerestek ott? Nagyon valószínű, hogy az egyik külpolitikával foglalkozó balfék úgy gondolta, hogy így helyezi fel a világ térképére a – mint tudják – korábban inkább fehér foltnak számító Moldovát, felajánlva az ENSZ-nek egy moldovai helikoptert (elnézést a kérdésért, de mennyiből?). Tekintettel arra, hogy tizennyolc élet a Prut egyik oldalán sem számít sokat (ideát harmincon felül azért már kezd feltűnni, de csak akkor, ha tényleg a központban történik valami), itt van egy lehetőség a megmutatkozásra, amely első látásra kockázatmentesnek tűnik. Mint ahogy az is kockázatmentesnek tűnik – hipotetikus példaként –, hogy egy egész hadosztályt fenntartsunk a magyarok, és csak egy osztagot az igazi terroristák megfigyelésére. Úgy tűnik, hogy a Harmadik Világháború

nem elég a biztonsági szerveinken belüli balfékségek felszámolására.

A balfékség, más szóval a gyógyíthatatlan nagyképű imposztorság hatvan embert gyilkolt meg a Colectiv Klubban. Tudom, hogy az emberek haragszanak az igazságszolgáltatásra, mert elengedett néhány embert, akiket a drámát követő első napokban majdnem meglincselt a lakosság. Mindezek csak azt bizonyítják, hogy a jogállam működik, méghozzá az elképzelhetetlen méreteket öltő magánháborúk ellenére. (Ott vannak például az Arafatra fújó băsişták, akik minden egyes balesetnél arról beszélnek, hogy Arafatnak távoznia kell.) (Raed Arafat egészségügyi államtitkárról van szó – a szerk.) Nincs szükség bűnbakokra, az igazságszolgáltatásnak pedig még a nép dühével szemben is függetlennek kell lennie. A felelősséget azonban, sajnos, nagyon szétkenték a következők között:

* Törvényhozók. Az Emil Boc alatt reformer băsişta balfékek és Piedone (Cristian Popescu Piedone a Colectiv Klubnak helyet adó 4. kerület polgármestere volt – a szerk.) helyi tanácsi balfékei között. Az előbbiek –a tulajdonosok életét megkönnyítendő – az ellenőrzést felváltották a saját felelősségre tett nyilatkozattal, ahelyett, hogy egy egységes és bürokráciamentes ellenőrzés koordinálására és létrehozására kötelezték volna az állam szerveit. Az utóbbiak pedig szintén létrehoztak néhány saját szabályt, melyek valójában nem feleltek meg a törvényeknek, ami nem olyan ritka errefelé.

* Szervezők. Azok között, akik megvásároltak, eladtak és meggyújtottak olyan tűzijátékokat, melyeket nem lehetett volna zárt helyen használni, vagy egy minimális túlélési reflex nélkül nézték azt, amit az előbbiek tesznek.

* Ellenőrzők. Azok között, akik ahelyett, hogy önmagukat gyújtották volna fel nyilvánosan, amikor túl kevesen maradtak ahhoz, hogy rendszeresen és mindenkinél, de sok kitöltendő papírral (a megszorítás román változata) ellenőrizhessenek, inkább teljesen feladták és papírok mögé bújtak.

A szervezők halottak. Akárcsak a személyzet néhány közelebb levő tagja. A többinél nehezebb bűnös felelősséget megállapítani. Még arra sincs túl sok bizonyíték, hogy megvesztegették őket. Mégis mindnyájan gyilkosok, mint bárki, akinek tettei más emberek halálához vezet. Mert a jogszabályok írásától az olyan tűzijátékok meggyújtásáig, melyek használati utasítását egyszerűen képtelen vagy felfogni, vagy az ISU-hoz (Rendkívüli Helyzetek Felügyelősége – a szerk.) menni dolgozni – mert anyádnak van ott egy ismerőse, elvéve az állást valakitől, aki jobb, de nincs hátszele –, mindezek imposztorságok és veszélyes helyzetben

az imposztorság gyilkossá válik. Korrupcióra már nincs is szükség.

Annyi csak, hogy ez a legszörnyűbb korrupció Romániában, nem a kenőpénzek vagy a visszaosztások, akármennyire is zajlanak ipari méretekben. Hanem az, hogy a csendőrségnél vagy a rendőrségnél már nincs egyetlen főnök sem doktori cím nélkül, tehát anélkül, hogy imposztor lenne. Az, hogy a mai nagy stratégák, Dan Mihalache az elnöki hivatalból és Vasile Dâncu a kormányból, ezek az emberek a Năstase-kormányból származnak, mintha az az evidence based policymaking és a jó kormányzás elitegyeteme lett volna. Az, hogy úgy tartunk oxfordi kollégákkal szemináriumokat az alkalmazott etikáról a Bukaresti Egyetemen, hogy egy szót sem szólunk a romániai egyetemek etikai mocskáról. Az, hogy a Román Akadémia egyetlen intézménye sem teszi közzé a kutatási eredményeit, tehát hogyan lehetnek ők példakép mások számára, a kutatásra kapott összeg nagysága (legalább a román, vagy európai közpénzből származó esetében) és a feltalálásaid/hivatkozásaid közötti viszony pedig annyira titkos Romániában, hogy ki sem számolják (mert különben kiszivárogna az információ!). Az, hogy a romániai fiatalokat a középiskolában tanítják meg másolni, mintha ez lenne a tanulás titka, aztán egyetemre mennek, ahol az Etikai Kódexben ezt plagizálásnak nevezik. Úgy nőnek fel, hogy fogalmuk sincs az igényességről, főleg a magukkal szembeniről, melyet nekünk szerencsénk volt megismerni a kommunizmus alatt, amikor több tízen jelentkeztek egy egyetemi helyre. Olyan világban nőnek fel, ahol az értelmiségieknek szánt best sellerek nem rendelkeznek kritikai résszel, tehát honnan tudhatná Tobă tábornok, ki az az Apud (utalás arra, hogy a jelenlegi belügyminiszter plágiumgyanús doktori disszertációjában a forrásmegjelöléseknél használt latin ’apud’ kifejezés néhány szerző utóneveként szerepel – a szerk.), még akkor is, ha időnként a kezébe vett egy-egy Lucian Boia-könyvet. Ami a referenseket illeti, halál fia vagy, ha megpróbálod valamelyik munkádat elküldeni egy hozzáértőnek, hogy véleményt mondjon róla, mert egyesek attól félnek, hogy ez kiderül, és újra elmondják, a plágium a románoknál semmi ahhoz a tudatos döntéshez képest, hogy nem idéznek egyetlen szaktekintélyt sem, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyják őket. De itt minden kretén meg van arról győződve, hogy van benne képesség, csak a gonosz nyugatiak és a tehetségére irigy főnökeik akadályozzák meg abban őket, hogy megkapják a Nobel-díjat. De a Nobel amúgy is felesleges, amikor Toader Paleologu szavaival élve, állás vagy közpénz formájában leesik ez-az.

És akkor mi legyen?

Mit tegyen egy olyan ország, ahol a törvényeket balfékek írják és a végrehajtási utasításaik olyan helyzeteket okoznak, mint amilyen a Colectivnél volt, ahol nyilvánvaló lett, hogy általában véve alkalmazhatatlanok, sőt, ha vannak, akkor rosszabb, mintha nem lennének? Leellenőrzöl minden oklevelet és átírsz minden törvényt? Ki fogja ezt az erőfeszítést vállalni, főleg, hogy a kormányban csak néhány olyan technokrata van, akiket verseny útján választottak ki, és akik csak határozott időre jöttek haza, miközben köztük a már közismert stílusban könyökölnek ki maguknak helyet az önjelölt imposztorok? Radu Gologannal, Andrei Pleşuval és más hasonló emberrel létrehoztam egy koalíciót a tiszta egyetemekért. De ez túl kevés. Ez semmi. Minden romániai szakmának át kellene vizsgálnia magát az imposztorság kiszűréséhez, újra be kell vezetnünk öntisztulási megoldásokat – például bármilyen köztisztség betöltéséhez olyan vizsga kellene, mint amilyen az Európai Bizottságnál van, melynek során minimális matematikai és román helyesírási ismereteket is megkövetelnének. De ahhoz, hogy valaki értsen a matematikához, Adrian Curajnak (oktatási miniszter – a szerk.) a főimposztorok kiszűrésével kell kezdenie, akik az Oktatási Minisztériumban az alapvető tananyagok törzsanyagát és tematikáját összeállítják. Mert valahol el kell kezdenünk a romániai gyilkos imposztorság elleni háborút.

A cikkhez a România Curată honlapján lehet kommentárt fűzni.