Kézdivásárhelyen nem lankad a tüntetők szolidaritása

Sőt! Csütörtök este még többen tüntettek Beke István mellett Kézdivásárhelyen, mint egy nappal korábban.
Hirdetés

Kézdivásárhelyen több mint nyolcszázan tüntettek csütörtök este igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke Istvánnak – közölte az MTI-vel a Háromszék napilap helyszínen tartózkodó újságírója.

A tüntetésen mintegy kétszer annyian vettek részt mint az egy nappal korábban tartott hasonló megmozduláson. A tömeg a kisváros főterén gyülekezett, majd körbejárta a várost a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritást kifejező jelszavakat skandálva. A főtérre visszatérve elénekelte a székely és a magyar himnuszt, és békésen feloszlott. A résztvevők azt ígérték, hogy pénteken folytatják a felvonulást. A román rendőrség és csendőrség végigkísérte a felvonulókat, de nem avatkozott be a be nem jelentett békés megmozdulásba.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a tüntetők sérelmezték, hogy nem csatlakozott hozzájuk Bokor Tibor, a város polgármestere és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat kézdivásárhelyi illetőségű elnöke. A tüntetők transzparenseken kifogásolták, hogy szerintük a román média félretájékoztatott a történtekről.

Egy táblára azt írták román nyelven, hogy „Magyarok vagyunk, elítéljük az erőszakot és a terrorizmust, de a félrevezetést is!”

Hirdetés