Forradalom és mozi a Korzóval

Két mikulási sétára hív a Korzo Egyesület Kolozsváron: megmutatja a forradalom helyszíneit, illetve a filmezés-mozizás múltját és jelenét.
Hirdetés

A városnéző sétákra az egyesület honlapján lehet jelentkezni. Az egyesület decemberi kínálata:

A forradalom színterei – kolozsvári jelenetek 1989-ből

A közelmúlt eseményeinek talán legszemélyesebbike az 1989-es decemberi forradalom, amely közvetlen vagy közvetett módon az ország minden lakóját érintette. A sétán a résztvevők megtekinthetik a kommunista rendszer intézményeinek helyet adó épületeket, és bejárhatják a decemberi tüntetések fő helyszíneit. 
 
A program megteremti a párbeszéd lehetőségét a kommunizmust megélt nemzedék és a fiatalabb generáció között, teret adva a szabad kiegészítésekre, saját történetek megosztására. A múltat csakis úgy lehet feldolgozni, ha nyíltan beszélünk róla – vallja az egyesület. 
 
Időpont: dec. 6. (vasárnap), 12 óra
Találkozási pont: Árpád/Traian utca 27.
Időtartam: 2 óra
 

Kolozsvári mozik – angol nyelvű tematikus városnéző séta

A kolozsvári moziélet kialakulását főként külföldi diákoknak mutatnák meg, akiknek ismerős lehet a TIFF vagy a város szívében található mozitermek, de nem is sejtik, milyen pezsgő filmgyártás folyt itt valaha. Ez a séta az Open to People informális csoportosulással együttműködve született. Célja kettős: elmesélni a régi történeteket, és megmutatni a jelenleg is működő mozikat.
 
Időpont: dec. 6. (vasárnap), 15 óra
Találkozási pont: a Sétatér bejárata, az Állami Magyar Színház és Opera épületével szemben
Időtartam: 2 óra

Hirdetés