Szakadár köztársaságot kiáltott volna ki egy fegyveres csoport Moldovában

Legalábbis a moldovai rendőrség szerint, amely őrizetbe vette a csoport tagjait.
Hirdetés

Tizenhárom tagú, oroszbarát paramilitáris csoport elfogását jelentette be a moldovai rendőrség, amely szerint a csoport tagjai merényleteket akartak elkövetni a fővárosban, Chişinăuban, illetve egy többségében oroszbarát polgárok által lakott északi városban annak érdekében, hogy az ukrajnai Donyeckhez és Luhanszkhoz hasonló szakadár köztársaságot hozzanak létre.

A rendőrség csütörtök esti közleménye szerint a csoport a fővárosban és az attól mintegy 120 kilométerre fekvő Bălţi városában kormányzati intézményeket akart elfoglalni, utóbbiban teljes mértékben át kívánta venni az uralmat. Itt többek között a börtönt is elfoglalták volna, hogy az ott őrzött rabok közül toborozzanak további harcosokat, akikkel aztán a város vezetőinek otthonait, illetve cégszékhelyeket támadtak volna meg.

A hatóságok szerint a csoport vezetője Ukrajna keleti részéből származik, és büntetett előéletű.

Mint ismeretes, Moldova többségében orosz ajkúak lakta régiója, Transznisztria méh 1990-ben kikiáltotta függetlenségét, amit azonban még az ottani vezetőket pártfogoló Moszkva sem ismer el hivatalosan.

Az autonómiát élvező, török nyelvű gagauz közösség szintén oroszbarát, mivel attól tartanak, hogy amennyiben Moldova egyesülne Romániával, a magyar önrendelkezési törekvéseket elutasító román nacionalizmus az ő autonómiájukat is fölszámolná.
 

Hirdetés