Sulisokat csábítottak az egyetemre

Egész pontosan 234 középiskolást, egész pontosan a a Babeş–Bolyai Tudományegyetem nyílt hétvégéjére.
Hirdetés

Nyílt napokat szervezett az erdélyi magyar középiskolások részére a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet november 20-22. között – számolt be az egyetem mai közleménye. Tizenhárom városból 234 középiskolás diák látogatott el Kolozsvára tanáraik kíséretében. 

Nagyenyedről, Aradról, Nagyváradról, Temesvárról, Szatmárról, Szilágycsehről, Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Székelykeresztúrról, Marosvásárhelyről érkezett diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhattak a BBTE magyar intézetei által biztosított programok (előadások, foglalkozások) közül. Tudományterületek szerint természettudományos, reáltudományos, társadalomtudományos, művészet és sport témájú foglalkozásokat biztosítottak a szervezők. 
 
A szakmai előadások mellett a programot színházi előadás (Színház szakos harmadéves hallgatók „Mi lesz veled,  emberke?” című előadása Szilágy Palkó Csaba egyetemi oktató rendezésében), filmvetítés (Film-fotó szakos hallgatók kisfilmjei) és városnézés (a Korzó Egyesület vezetésével) gazdagította a programot. 
 
A hétvége alatt egy-egy foglalkozás erejéig bemutatkozott a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Egyesület, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a KMDSZ Karrier Iroda és az IgenTessék! mozgalom. 
 
„A rendezvény célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. Ennek érdekében ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló, interaktív programokat szerveztünk” – hangzott el dr. Soós Anna rektorhelyettes záróbeszédében. 

Hirdetés