1. Soha nem állítunk egy nőt a hátsó sorba. Soha, értjük? És soha nem állítunk két nőt egymás mellé, a csoport közepére. Nem vagyunk erdei miccssütésen, ahol félni kell, hogy az arra járó pasik megdugják a nőinket, ezért jól körülálljuk őket.

2. Soha nem állítunk alacsony pasikat hátra. Az első sorba kerülnek, és olyan pozícióból fotózunk, hogy úgy tűnjön, mind ugyanolyan magasak.

3. Tudom, hogy az emelvényt ácsoló asztalos nem végzett fotográfiai kurzust és derékszögűre tervezte a pódiumot, de ne feledjük, a fotós perspektívája mindig trapézoid. Tehát, ha a kormány tagjai kicsit közelebb húzódtak volna egymáshoz, és a fotós hátrább mozdul vagy egy szélesebb látószögű lencsét használ, mindenki a Románia Kormánya háttér elé kerül, még a sorszéleken állók is, akik most betonoszlopok, fali díszek és függönyök előtt állingálnak. Ja, még van az a változat is, hogy az emelvénynél szélesebb hátteret rendelnek, mert csak négy euróba kerül az anyag négyzetmétere…

4. A fotó azért is annyira gáz, mert a képen ott vannak az emelvény fölötti hideg fények. Nézzenek szét a neten, és ha találnak akár egyetlen hasonló fotót, állami protokollberkekből, én megeszem azt a képet…

5. Nem hagyjuk a földön a cetliket, amikre rá van írva, hova állítjuk (rosszul) a kormány tagjait. Beállítjuk őket, aztán eltávolítjuk a jeleket. Vagy valami mást használunk. Például, az amerikaiak valami átlátszó műanyag izéket használnak, amelyek láthatatlanná válnak a fotón.

6. Soha nem állítunk egymás mellé két, ugyanolyan nyakkendőt viselő embert, mert kromatikusan izoláljuk őket a csoporttól. Arról nem beszélek, hogy néhány miniszter nem tudta, milyen nyakkendő illik egy ilyen alkalomhoz.

7. Fotózkodáskor nem tartjuk a kezünket, ahogy épp az ízületi gyulladásunk engedi. Nem lazázunk: a román állam nevében készül a fotó. Kinyújtjuk az ujjakat és könnyedén megérintjük a nadrágszárat. Nem feledjük a kihúzott hátat, belégzést, behúzott hasat, összeérintett cipősarkakat sem. És semmiképp nem kulcsoljuk össze kezünket ágyékunk előtt, mintha attól tartanánk, hogy valaki tökön rúg. Soha! A fotós nem bánt. Persze, jó lett volna, ha elmondja, úgy nézünk ki, mint a fényszórók láttán megriadt nyulak.

8. A fotós figyeljen a részletekre exponálás előtt. Igazíttassa át a jobb oldali zászlót, például. A magányos csillag és a mellette álló magas fickó, aki mintha szótárakon állna, kész röhej.

9. Alanyok: a fotósra néztek, az objektívbe, nem bámultok szanaszét a helységben. A tekinteteknek egységet, erőt kell tükrözniük, nem azt, hogy arra gondoltok, vajon mennyibe került és honnan származik a falra került festék.

10. Még valami. A beállítás ferde. Vagyis, a fotós nem az emelvény felezővonalán állt, és nem is tartotta egyenesen a kamerát.

Persze, bármilyen fotót lehet csinálni, és köznevetség tárgyává is lehet válni. Az Elnök úr ért hozzá: van néhány olyan rossz fotója a nyilvános terekben, hogy az ember azt gondolná, tiszta mazochista. De ne feledjétek: minket is röhögtettek ezzel.

Én, például, telefonnal is jobb fotót készítettem volna, mert a csoportkép nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Vagy megtanulhattok fotózni, és akkor egymás fényképezhetitek, és még jót is cselekedtek vele.

Az eredeti fotó itt van. Imádnivaló a címe. 😀