Már Szűz Máriát is belekeverték

A bukaresti ortodox vallástanárok kicsit túltolták a biciklit. A tanfelügyelőségre hívatták őket.
Hirdetés

Behívatták a bukaresti tanfelügyelőségre az összes fővárosi vallástanárt, miután a sajtó tudomására jutott, hogy több pedagógus is azt mondta tanítványainak a Colectivben bekövetkezett tragédiáról, hogy a sátánista rockzene miatt történt. A szerdai gyűlésről a tanfelügyelőség sajtószóvivője elmondta: a szóban forgó három pedagógust nem büntették meg, de figyelmeztették őket: módszertanilag elfogadhatatlan, hogy magánvéleményüket ismertették a vallásórán. A gyűlésen jelen lévő oktatók is kifejezték, hogy nem értenek egyet a három kollégával.

A botrány azután robbant ki, hogy egy tizedikes diák nyilvánosságra hozta, milyen tananyagot adott le egy bukaresti hittantanár. Eszerint a rockzene a sátántól ered, és az a szerepe, hogy elszakítsa a híveket az egyháztól. Az iskola igazgatója egyébként védelmébe vette az illető tanárt mondván, hogy csak vitát próbált generálni a diákok körében a jóról és a rosszról.

Egy másik nyilvánosságra került eset főszereplője szintén egy bukaresti vallástanár, aki azt a feladatot adta diákjainak, hogy fogalmazzák meg, mit válaszolna a Szűz Mária, ha valaki meghívná a Colectiv klubba vagy egy kormányellenes tüntetésre. A harmadik túlbuzgó tanár azt mondta diákjainak, hogy a Colectiv áldozatai a hibásak a tragédiáért, és Isten megbüntette őket, mert szórakozni mentek.

Költői kérdés: vajon Isten mikor bünteti meg azokat, akik hülyeségekkel tömik a gyerekek fejét?

Hirdetés