Korrupcióval vádolják a Szatmár megyei tanácselnököt

Adrian Ștef két kapura játszott: egyszerre képviselte cége és a megye érdekeit.
Hirdetés

Érdekösszefonódást állapított meg a vagyonellenőrző és összeférhetetlenségeket vizsgáló állami intézmény, az ANI a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ștef esetében. Értesítették az országos korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is. A vád szerint megyei tanácselnökként az általa vezetett Folda Security România Kft.-t mintegy 1 millió 233 ezer lejhez jutatta. Az említett cégnél nemcsak igazgatói posztot töltött be, hanem annak részvényese is volt.

Nem ez az első eset, amikor Ștefnek meggyűlik a baja az ANI-val: 2014-ben az intézmény tisztséghalmozással vádolta. Míg a Szatmár Megyei Tanács alelnöki tisztségét töltötte be, a STEF & CO Kft. igazgatója is volt. Munkáját gazdasági tevékenység végzésére engedélyezett természetes személyként, immár a megyei tanács elnökeként is folytatta.

Adrian Ştef a felsorolt vádak ellenére ártatlannak vallja magát, és arról tájékoztatta a sajtót, hogy a bíróságon megtámadja az ANI döntését. Egyelőre nem kapott semmilyen értesítést az ellene indított eljárásról. Állítása szerint 2009 óta nem részvényese az említett cégnek. 

Fotó: Facebook/Adrian Stef

Hirdetés