„Udrea azonban nem elégedett meg ennyivel, biztosra ment, és körüludvarolta Victor Pontát, az SZDP-t, magához hasonlóan, az ügyészek és titkosszolgálatok áldozatainak nevezte őket. A  demokrácia kerülhet veszélybe, ha nem a nép dönt arról, hogy egy kormánynak mennie kell – mondotta.  Jól hangzik, s tudhatta, erre harapnak a honatyák, bármilyen a politikai színezetük, nem fogadhatják el, hogy valakik ott fent, távol, kezükben tartanak minden hatalmat, politikusokat, vezetőket emelnek fel vagy buktatnak meg, ha nem szolgálják érdekeiket. Az ügyeletes mumus most éppen a titkosszolgálatok és az ügyészek alkotta láthatatlan erő, amely végérvényesen rá akar telepedni Romániára. Akár hihető is lenne, hisz tudjuk, vannak erre utaló jelek más területeken is, ám furcsa, hogy mindig csak bukásuk után jut eszükbe emiatt siránkozni politikusainknak. Amíg ők a kegyeltek, egyikük sem panaszkodik, hogy háttérből irányítanák.

Miközben Elena Udrea a román demokráciáért és társai jövőjéért aggódott a parlament pulpitusánál, magukba nézhettek a teremben ülők, és rájöttek, holnap szinte bármelyikük ugyanilyen helyzetbe kerülhet, könyöröghet társai kegyeiért. Hirtelen nagy kihívássá vált a négy urnába szavazás, és amit az óvodások vidáman megoldanak, az lehetetlen feladat lett az ország politikai krémje számára. »Ügyetlenkedésükkel« megmentették Udreát az újabb börtöntől, ismét bebizonyították: holló hollónak nem vájja ki a szemét. Fényesen igazolták, egyre jobban silányuló társadalmunk velejéig romlott intézményévé vált a román parlament.”