Boc helyreállítja a széttúrt Szamos-partot

Győztek a civilek: Emil Boc odasietett a ma délutáni tüntetésre, hogy személyesen jelentse be: leállította az útszélesítő munkálatokat. Agyalás következik. Videóval.
Hirdetés

Nem várt fordulatot vett a ma délutánra meghirdetett tüntetés Kolozsváron a Szamos-parti fák kivágása ellen. 

Miután Emil Boc polgármester a városháza illetékes szakértőivel együtt többször is egyeztetett a Függetlenség útjának kiszélesítési tervéről, és körvonalazódott az a megoldás, hogy a plusz sávon bringautat és járdát hoznak létre, ezen a héten tovább folytatódtak a munkálatok, ráadásul úgy, hogy a ki nem vágott fákat annyira körbeásták és megnyirbálták a gyökereiket, hogy szakértők is azt mondták, ezek már alig élik túl.
 
Tüntetők a Szamosért
 
Tüntetők az Erzsébet hídon, sajtó a támfalon, fák gyökere a szabadban
 
Eközben építészekből, aktivistákból, kolozsvári lakosokból álló kezdeményező csoport folyamatosan gyomrozta a városházát, hogy hozza nyilvánosságra a Szamos-part rendezési terveit, amelyek alapján elkezdték a munkálatokat. A városháza ennek csak részben tett eleget, egy 2012-es építkezési engedélyt és egy rajzot közölt, de mindegyikből hiányoztak lényeges technikai adatok, részletek, illetve a szakhatóságok pecsétjével ellátott, technikai rajzok.
 
Mivel tegnapra a munkások már jókora gödröket ástak, és belehelyezték a T alakú vaselemeket, amelyekbe betont készültek önteni támfalnak, az éjszaka során az otthagyott markológép ablakát festékkel fújta le a #orasulealtuturor, azaz A város mindenkié csoport, hogy ezzel a minimális polgári engedetlenséggel kényszerítse rá a városházát a munkálatok leállítására.
 
A város mindenkié
 
#avárosmindenkié
 
Délutánra a T elemek már kikerültek a gödörből, és még csak alig 15-20 perce gyülekeztek a tüntetők, amikor megjelent az Erzsébet-hídnál maga Emil Boc, és bejelentette, hogy leállította a munkálatokat. Mi több, betemetik a gödröket, visszaállítják a part munkálatok előtti állapotát, csupán a villamossínek és a járda közötti sávot újítják fel, és végre nekiülnek tervezni. Persze ha Bukarestben jóváhagyják, hogy a városháza halaszthassa a kivitelezést, amit európai pénzekből finanszíroznak.
 
Újra felmérik a környék forgalmát és a város közlekedési igényeit, elkészítik a Szamosra vonatkozó mestertervet, és csak utána döntenek arról széles körű konzultációt követően, hogy mit is kezdjen a város a Szamos-parttal.
 
A konzultáció annyira széleskörű lesz, hogy ha a szakértők, civilek és az önkormányzat nem jutnak dűlőre, akkor helyi népszavazást kezdeményeznek a partról és a Függetlenség úti közlekedési alternatívákról – lengette be Emil Boc, akinek szavait csak a közvetlen közelében álló újságírók hallották, a mintegy száz tüntető nem.
 
Tüntetők a Szamosért
 
Mivel azt hitték, a polgármester csak azért ugrott át hozzánk a hivatalból, hogy ellopja a show-t, folyamatos bekiabálások kísérték a bejelentését. A legaktívabb civilek azt kiabálták, Ne hazudjon, Hazugocska, Már eljátszotta a szavát és más jelzőket, amelyek mind azt sugallták, hogy már nem hisznek Boc-nak, és valószínűleg a mai bejelentését is gyanakvással fogják kezelni.
 
Ha pedig lesz is népszavazás, arra csak a jövő évben kerülhet sor, és még sok egyeztetés folyik le addig a Szamoson.
 
Vagyis végre elkezdhetünk gondolkodni, mielőtt cselekszünk – foglalta össze Szakáts István, a Szamos-parti zöldövezet védelmére összesereglett civilek motorja.
 

Meredek part

Nagyon át kell gondolni itt a közlekedést, mert gyalogosnak, bringásnak, babakocsinak, kerekesszékesnek egyaránt veszélyes ilyen magasról egyből zsúfolt útra vagy járdára érkeznie.

 

A hídon innen

Hirdetés

Az Erzsébet híd és a magyar színház között viszont még ma este is ástak, befejezik a járdát ezen a szakaszon.

 

Hirdetés