Ország a zátonyon

Lehet, most egy kicsit nehezebben megy, de biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül megtalálják a pénzek eltulajdonításának kiskapuit azok, akik hatalomközelbe kerülnek.
Hirdetés

„A demokrata-liberálisok valahai üdvöskéje, egyébként a Boc kormány egyik minisztere, Elena Udrea olyan természetességgel mondotta, hogy a pártokhoz befolyt pénzek 10-20 százaléka bizonyos magánzsebekbe ment és megy át, mintha ez nem is történhetne másként…

A száz esztendőhöz közeledő román történész és filozófus Nea­gu Djuvara kesernyés mosollyal jegyezte meg egyik interjújában, hogy ennél a népnél a lopás, csenés ősrégi hagyomány. Igaz, ő durvában fogalmazott, »genetikai kódoltságot« említett, hozzátéve, hogy már a dákok is éjjelente elcsentek egymástól mindent, amit lehetett. Amiként elnézem Románia mai politikai elitjét, nehezen találnánk olyant, akinek nincs vaj a fején. A frissen pártelnökké választott Liviu Dragneanak éppúgy, mint a már mamutnak számító újliberális Vasile Blagának, a szerepét lejátszó kormányfő Victor Pontának vagy a vele üzletelő libcsi üdvöskének, Alina-Ştefania Gorghiunak. Az Opreákról, Dușákról, Johannisról ne is beszéljünk! Nehezen hozza be az ország a Nyugattal szembeni lemaradást ilyen emberekkel, és mivel jobb létet nemigen adhatnak a népnek, feltálalják neki a tömény nacionalizmust. Amire, sajnos, még mindig elég sok a vevő…”

Hirdetés