„A székelyek tehát erőt mutatnak. Ugyan már két és fél évtizede gyűjtik ezt az erőt, de mindvégig békés eszközökhöz nyúltak igazukért, jussukért, az önrendelkezésükért. Összeteheti a két kezét valamennyi, a többséghez tartozó román, hogy még huszonöt évvel Ceausescu megbuktatása után is szépen, bár egyre változatosabb eszközökkel kéri a székelység: saját életéről, jövőjéről ne Bukarestben döntsenek mindenféle jelenkori fanarióták, hanem helyben, a székely bércek alatt szülessenek a sorsformáló határozatok.
Összetehetik a kezüket és imádkozhatnak. Hogy mindig szorult a székelybe a büszkeség, a konok akarat mellé emberség is. Mert a székely nem gumiabroncsot éget, nem román megyékből érkezett autókat gyújtogat, nem a hagymakupolás templomok mellett csiholja a szikrát…
Nem.
A székely most tűzfalat emel, és egyúttal megmutatja a határait. A földrajzi mezsgyéit anyaföldjének. Korlátait tűrőképességének.
A székely tűzfal még nem hozza el október 25-én automatikusan az autonómiát, de közelebb hozhatja azt. Románhoz, magyarhoz egyaránt. Mert ha valóban látványos lesz a megmozdulás, ha valóban tízezrek vesznek részt benne, akár jelképesen a bolygó minden pontján, az valóban erőt sugároz majd.
A béke erejét fejezi majd ki. Mert így tapasztalhatják meg az autonómiát a leginkább elutasító székelyföldi románok főleg, hogy a székelyek csak békés eszközökkel képzelik el nem csak önrendelkezésük kivívását és megteremtését, hanem annak működtetését is.”