„Félő azonban, hogy a per nem visz közelebb a jelenség megértéséhez. Nem derít fényt arra, miként végezte az 1990-es »tanév« második nagy házi feladatát az újjáélesztett Szekuritáté, a belügyi felelősök cinkosságára sem kapunk választ, mint ahogy arra sem, hogy a hatalmon levőknek miért volt szükségük erre az aránytalanul nagy erődemonstrációra, mikor Ion Iliescu májusban a voksok 85 százalékának birtokosaként immár választott vezetője volt az országnak.

A per ugyanakkor más olvasat szerint egyéb tanulságokkal jár: igazolni látszik a tételt, miszerint az igazság (egyfajta igazság) végül mégiscsak felszínre kerül. Bulvárosabban fogalmazva: a magát szabadgondolkodónak valló Iliescu belebotlott a számmágiába. 2008. október 13-án ugyanis az első ízben lefolytatott vizsgálatról az igazságügyi tárca közleményben mondta ki, hogy a bányászjárás dossziéjában a volt elnök ellen nem indul bűnvádi eljárás.

S hogy még milyen »szerepe« lesz ennek a pernek, arra érdemes lesz időnként visszatérni. Hatékony elemzés kedvéért célszerű lenne lajstromozni, hogy éppen mi minden történik a romániai belpolitikában, amikor Iliescut újabb és újabb tárgyalásra invitálják – mennyire lehet elvonatkoztatni ilyenkor a párhuzamosan zajló eseményektől.

A végeredmény – ha egyáltalán ítéletté kerekedik – kései és elégtelen jóvátétel lesz a fejlődésében amúgy is megkésett országban. A közelmúlt feldolgozásának egy újabb esélyével számolhatunk le: a dolgok lassan ülepednek, túl lassan. Olyan ez, mint mikor a könnygáz még másnap reggel is megreked és mar Bukarest belvárosában egy kiadós utcai csata után.”