Szerző: Farcádi Botond
2015. október 22. csütörtök, 08:30
Ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni.

„Úgy tűnik, ismét afféle kegyelmi idő köszöntött be a belviszálytól, buktatóktól, visszalépésektől, meghátrálásoktól terhes erdélyi magyar érdekérvényesítési harcban. Október 24-én, szombaton este őrtüzek gyújtásával jelöljük meg Székelyföld határait, ország-világ előtt felmutatva: ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni, ezek azok a történelmi határok, amelyek mentén bármely közigazgatási átszervezést végre kell hajtani, itt akarjuk otthon érezni magunkat, itt akarjuk magunk irányítani sorsunkat.

A Székely Nemzeti Tanács újszerű, látványosnak ígérkező, nagyszabású akciója mellé pedig végre felsorakozott mindenki: a kezdeményezés nem vált pártpolitikai csatározások tárgyává, nem kezdődött el az ötlet elsőbbségéért folyó verseny, az egymásra mutogatás, a betartás, amit oly jól ismerünk. Az RMDSZ, az MPP, az EMNP, az EMNT, mindenki támogatásáról biztosította a megmozdulást, bekapcsolódtak a civil szervezetek, a történelmi magyar egyházak, az önkormányzatok, polgármesterek, helyi tanácstagok, vállalkozók. Olyan összefogás bontakozott ki, amelyre régóta, talán a két évvel korábban lezajlott nagy menetelés óta nem volt példa, és amelyre pedig, mint akkor is, azután is bebizonyosodott, igen nagy a közösségi igény.

Mert nem kell ahhoz sem politikusnak, sem politikai elemzőnek lenni, elég, ha józan ésszel gondolkodunk, hogy felismerjük: nemzeti ügyekben csak összefogással érhetünk el eredményt, legfontosabb közösségi céljainkat csak akkor valósíthatjuk meg, ha legalább abban egyetértünk, mely irányba kell húzni a szekeret.'

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/12191
Hatalmas bulit csaptak, majd őszintén meséltek nekünk a magyar blues istenei.
A ferences szerzetes szerint túl könnyen mondjuk ki, hogy a Jóisten elfordította az arcát, és ez nem jó hozzáállás.
Tessék csak olvasni, valóságos kémregény. Mindenki benne van: az oroszok, Budapest, az RMDSZ, az EU. És persze a jó oldalon a mioritikus haza.
És a Mutass jó példát! program is szépen halad a maga útján.
„A betonházak között nem várnak csodák”. Városnézésen voltunk a korzós lányokkal.
Eláruljuk: képregényesen. Békés Márton történész szerint bevallottan hőskultuszt építenek a rendhagyó műfaji kerettel.
Gazdag József felvidéki újságíró, író mesélt a dunaszerdahelyi magyar csapatról és a magyar focit beborító bundáról.
Nem a nemesi családok csereberélik az ingatlanjaikat, hanem Kolozsvár feliratozza újra a műemlékeit.
De mi van ezen túl a magyar gasztronómiában? Sömmi? Cserna-Szabó András pacalkalandjai és Rózsa Sándor véres mészárlásai a Kolozsvári Magyar Napokon.
De csak egy kör erejéig a sétatéri tavon.
A pornóra kattanók azonban mehetnek is arrébb. Zenéről van szó. Blueszenéről.
Nem vitás. Hiszen Szilárd Leó mondta, aki pedig szintén elég okos ember volt.
A város központjában hajtott kisteherautó az emberek közé, több mint egy tucat embert megölve. Hasonló támadás történt egy másik, Cambrils nevű településen is, ahol a rendőrök agyonlőtték a terroristákat. Romániai sérültek is vannak.
Úttörő fényképész visz időutazásra: a monarchiabeli Kolozsvár élete és notabilitásai elevenednek meg a Történeti Múzeum falain.