„A rendszeres feddés ellenére egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek hagymázas teóriák alapján, össze-vissza hazudozva azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy a magyaroknak tulajdonképpen semmilyen jogcímük sincs a „román nemzeti vagyonhoz” tartozó javakra. Arról nem is beszélve, hogy a restitúció során elkövetett visszaéléseket az egész visszaszolgáltatási folyamat lejáratására használják fel ürügyként.

Ehhez képest az emberi jogokra oly érzékeny Washington részéről csak egy-egy éves jelentésben, illetve konkrét következmények nélküli nyilatkozatokban, egyeztetéseken megfogalmazott dorgálásra futja, a számonkérés, a retorziók nemigen látszanak. Ebben kiemelt szerepe lehet a jelenlegi geopolitikai helyzetnek, amelyben fekvése miatt Románia nagy jelentőséggel bír az Egyesült Államok számára, ami mind az ukrán válságban, mind a közel-keleti helyzet vonatkozásában kulcsfontosságú szereplővé avatja az amerikai stratégiai érdekek érvényesítésében. Előfordulhat, hogy ezért nincs erélyesebb, határozottabb számonkérés Bukaresttel szemben.

Amíg Washington az egyik kezével tessék-lássék, következmények nélkül figyelmeztet, a másikkal viszont barátságosan hátba veregeti az érdekeit kritikátlanul, szervilisen szolgáló szövetségesét, kevés az esély arra, hogy csökkenjen a román hivatalosságok kisebbségekkel szembeni visszaéléseinek mértéke.”