Térdre kényszerítették a civilek Bocot

Gépkocsik helyett a bicikliseké lesz a kolozsvári Szamos-part melletti harmadik sáv – ígéri a polgármester.
Hirdetés

A civilek nyomására Emil Boc polgármester lemondott a Sétatér és a Kolozsvár Aréna közötti útszakasz korábbi kiszélesítési tervéről, így nem szükséges kivágni a Szamos menti fákat. Plusz közlekedési sáv helyett bicikliutat és gyalogos sétányt fognak építeni. A város elöljárója azután döntött így, hogy az elmúlt hetekben a civilek számos formában kifejezték tiltakozásukat a Szamos-part szétverése ellen, csütörtökön pedig a helyszínen és a városházán is hosszas tárgyalásokat folytatott a tervek ellenzőivel, köztük építészekkel és a civil szervezetek képviselőivel.

Az egyeztetések nyomán megállapodtak, hogy az önkormányzat folytatja a Függetlenségi út három-sávosítását, de olyan formában, hogy az minél kevésbé legyen kártékony a zöld környezetre. Az új sáv nem a gépjárművek, hanem a gyalogosok és kerékpárosok számára lesz elérhető. A most készülő közlekedési felmérés eredménye még közbeszólhat, de Boc konkrét ígéretet tett a bicikliútra.

A Ziua de Cluj tudósítása szerint azzal, hogy bicikliutat hoznak létre az említett szakaszon, az önkormányzat nem veszíti el az európai finanszírozást, mivel a város kiépíti az általa felvállalt utat, annak csak a gyakorlati hasznosítása változik. A tervek szerint a civilek egy egyezményt is kidolgoznak a Szamos védelmében, amelyet a polgármesteri hivatal figyelmébe ajánlanak.

Fotó: Szabó Tünde

Hirdetés