Kolozsvárnak is van már RMDSZ-szervezete

Meglepetés: Horváth Anna lett az elnök!
Hirdetés

Ha Önök is meg voltak győződve arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek már rég létezik – illetve mindig is létezett – kolozsvári városi szervezete, akkor tévedtek. Az említett szervezet alakuló közgyűlését ugyanis most szombaton tartották a kincses városban, ahol elnököt is választottak a küldöttek, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester személyében. A városi szervezet elnökválasztása nem tartogatott túlzottan nagy izgalmakat, tekintve, hogy Horváth Annának nem volt ellenjelöltje az elnöki posztra.

Kelemen Hunor beszédéből kiviláglott, hogy a szövetségi elnök is tűrhetetlennek tartja azt az állapotot, hogy az RMDSZ-nek pont Kolozsváron ne legyen városi szervezetet. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy Kolozsvár ne hallassa hangját, ne mondja el a véleményét úgy, hogy az az országos politikában, az országos döntések kialakításában is számítson. Ezért is fontos a kolozsvári szervezet újraalakulása, amely a jól artikulált közpolitikákkal, megoldásokkal érvényt szerezhet álláspontjának” – jelentette ki Kelemen, aki arról is beszélt, hogy az utóbbi választások részvételi számadatait tekintve is szükség van a városon élő magyarok megszólítására, hiszen ebben a környezetben a legalacsonyabb a szavazói hajlandóság. A szövetség elnöke többek közt a Kolozsvári Magyar Napok sikerére hivatkozott, amikor arra mutatott rá, mekkora tartalékok rajlenek a kincses város magyar kulturális, tudományos vagy egyetemi életében.

Kelemen Hunor utat mutat
 
A frissen megválasztott városi elnök szerint a kolozsvári szervezet megalakítása „nem elégséges, de szükséges eszköze” lehet az újratervezés megvalósításának, Erdély fővárosában is. Horváth Anna szerint fontos a román többséggel folytatott párbeszéd, de legalább ugyanannyira szükség van az egymással folytatott türelmes dialógusra, és oda kell figyelni persze az emberek problémáira is.
 
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke az előzményekről is beszélt, vagyis arról, hogy városi szervezet hiányában hogyan működött korábban a szövetség Kolozsváron. Eddig is volt szervezeti élet, mert működött tizenhárom kerületi szervezet, „városi környezetben azonban nehezebb megszervezni a közösségi életet, mint vidéken”. A városi szervezet számtalan vita után alakult meg – a folyamat még Máté András megyei elnöksége idején elindult –, de végre megvan, és legfőbb feladata az lesz, hogy legyőzze a politikából való kiábrándultságot, visszahozza az embereket a közéletbe.
 
Az alakuló ülést természetesen üdvözölték a történelmi egyházak jelen lévő képviselői és RMDSZ-közeli kulturális szervezetek reprezentánsai is.
 

Fotók forrása: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Hirdetés