„Több mint négymillió román megélhetési bevándorló dolgozik (vagy nem dolgozik, élvezve vagy sem a szociális segélyt) Nyugat-Európa államaiban. Ezt nem a romániai népszavazási kvórum apropóján mondom, hanem azért, mert több főt jelent, mint amennyi valaha Európa bármely országába bárhonnan érkezett. A szír menekültek (egyelőre?) minden bizonnyal kevesebben vannak. Azt sem sokan tudják, hogy az arab országok közül Szíriában él a legnagyobb keresztény közösség, a közel 23 milliós ország eredeti lakosságának nyolc százaléka. Elgondolni is rossz, hány keresztény szivároghatott be a menekültek közé! Persze terroristák is beszivároghattak, ha volt merszük, miután az Iszlám Állam radikális muzulmán dzsihádistái ölték meg a menekültek családtagjait, bombázták le házaikat, tették őket földönfutóvá, kényszerítették őket menekülésre.

A román államelnökök nem szalasztották el a lehetőséget, hogy ismét nevetségessé váljanak. Klaus Iohannis egzakt némethez méltóan mondott egy nagyon pontos számot – majd kijelentette, hogy azon fölül még vagy két-háromezer migránst Románia könnyedén be tud fogadni. Viharvert szekus elődjét a inkább megértjük: megszokhattuk, hogy amit mond, az többnyire vagy ostobaság, vagy hazugság, vagy diverzió. A népi ösztönöket meglovagolva elkezdett a Romániára leselkedő muzulmán végveszélyről beszélni: »azok« terroristák, életveszélyes befogadni őket. Mintha az ottomán uralom egy smafu lett volna ahhoz képest, ha Románia befogad akár hatezer menekültet. (Persze az európai ukáz román végrehajtása külön kutyakomédia lesz.) Közben a Mardale karikatúrája a Catavencii-ben feltárja az igazi veszélyt, mintha a nagy nemzeti riogatókat hallanánk: »Nehéz lesz ezekkel a migránsokkal – idejönnek, letelepednek, megtanulnak magyarul, utána meg autonómiát követelnek.«

A menekültek kétségtelenül veszélyforrást, biztonsági kockázatot is jelentenek, tragikus kimenetelű bűntényekig, akciókig elmenően. Kezeletlenül azonban még veszélyesebbé válhat a kérdés. Ezért van szükség átfogó politikai rendezésre. A menekültkérdésben Angela Merkel saját közvéleményével is szembement. Ilyen mértékű, ekkora politikai kockázattal járó antipopulizmusra csak a legnagyobb, legautentikusabb vezetők képesek. Lehet, hogy sokat veszít ezzel, lehet, hogy mindent elveszít. Minél jobban megfizet azonban politikailag, számomra annál tiszteletreméltóbb a kiállása.

Angela Merkel racionálisan, a jövőre is gondolva döntött a menekültek befogadásáról, a konfliktuskezelő megoldásokról. Mondhatni szellemi neveltetése jegyében. (A kvantumkémia nem tartozik az egyszerű diszciplínák közé, ahol a doktorikat könnyen osztogatják!) Amikor racionális gondolkodásról van szó, a politikában is gyakran idézik a sakkot, míg a kalandor hajlamú vezetők esetében inkább a pókert, netán az »itt a piros, hol a piros«-t. Idézzük hát befejezésül a hivatásos sakkozók jelmondatát: Gens una sumus. Hátha minél több emberben tudatosul, Angela Merkel példamutatása nyomán is, hogy mi, emberiség egy család vagyunk.”