Multikulti vagy antikulti

Körülbelül egyenlő kaliberű kultúrák egymást el-nem-gáncsoló versengése jót, szépet, hasznosat eredményez.
Hirdetés

„Sok német családban magától értetődőnek tekintették, hogy mindenki játszik valamilyen hangszeren, és így esténként kis zenekarok muzsikáltak. A szerbek kórusai csodaszámba mentek! A zsidóknak megvolt a saját kis, zárt, titokzatos világuk, amelybe a kívülállók nem léphettek be. Miért is léptek volna? Nem együttélés volt, ez csak hangzatos szólam, de egymás mellett vagy inkább párhuzamosan élő közösségek nagyjából békés élete, az volt.

Ioan Slavici román író (aki a magyarokat enyhén szólva nem kedvelte) önéletrajzában beszámol arról, hogy Világoson, ahol ő született, a monarchia idején két faluháza volt, két vezetéssel: egy a magyarok, egy a románok számára. Nem puszilóztak nyilvánosan a korzón, ne essünk naiv túlzásba, de megpróbáltak egymás tyúkszemére nem lépni.

Hogyha ez a multikulturalitás, két kézzel írom alá!

Körülbelül egyenlő kaliberű kultúrák egymást el-nem-gáncsoló versengése jót, szépet, hasznosat eredményez. A minden játékszabályt semmibe vevő vadság ránk erőszakolása, törvénynek álcázott diktátummal való elfogadtatása azonban a civilizációnk és kultúránk halálát jelentheti. Főleg, ha a másik fél nem is titkolja, ez a célja.”

Hirdetés