Ketten is célba értek a Filmgaloppon

A zsűri ugyanis megosztott díjat adott a Filmtettfeszt versenyszekciójában. A Sárga Csikó díjat Balogh Zsolt filmrendező, egyetemi oktató vehette át.
Hirdetés

Nehéz dolga lehetett a 15. Filmtettfeszt zsűrijének, ugyanis a szemle történetében először megrendezett, Filmgalopp névre keresztelt rövidfilmes versenyszekció fődíját – és az azzal járó egymillió forintot –

megosztva ítélték oda két fiatal erdélyi alkotó munkájának.

Visky Ábel Romanian Sunrise című, már szereplőválogatásában is (Ion Sapdaru, az új román mozi egyik kedvelt színésze játssza az egyik főszerepet) kicsit a román filmes újhullámot idéző alkotása – amely nagyjátékfilmnyi drámát sűrít a 25 perces időkeretbe –, valamint Bertóti Attila Mese című, Danyiil Harmsz műve alapján készített varázslatos animációja egyaránt megérdemelten kapta a tehetséges erdélyi filmesek számára alapított kitüntetést.

Nem reprezentatív „felmérésünk” szerint (értsd: folyosói beszélgetések) egyik filmen sem találhatunk fogást, mégoly szigorú kritikai szemmel nézve sem – elmondható, hogy Bertóti és Visky (akinek filmje a közönségdíjat is elnyerte) meglehetősen magasra tették a lécet a következő évek pályázói számára.

Bertóti Attila, a Mese alkotója és Kürti István, a Romanian Sunrise operatőre (balra) átveszi az oklevelet

Szintén nem reprezentatív „közvélemény-kutatásra” hivatkozott Jakab-Benke Nándor Filmtett-szerkesztő, rendező, blogger (a felsorolással itt leállunk), amikor Balogh Zsoltot, az idei Sárga Csikó díjast kellett laudálnia.

„Egy ország nyúlt a távirányítóért”,

idézte a budapesti film- és tévérendező (egyik) szavajárását, amit jól ismer mindenki, aki diákként vagy egyéb módon megfordult a Sapientia EMTE fotó-film-média szakának környékén. Balogh Zsolt ugyanis több mint egy évtizede oktatja a Sapi mozgóképes pályát választó hallgatóit: hogy a diáksereg körében népszerűsége töretlen, jól mutatja, hogy díjának bejelentésekor vastapstól visszhangzik a Győzelem mozi, többen felállva ünneplik a díjazottat, akinek Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója és Kollarik Tamás, a díjat idéntől támogató Médiatanács Mecenatúra programjának koordinátora adják át a sárga csikót formázó szobrocskát és az oklevelet.

Hirdetés

Balogh láthatóan meghatódva, de a rá jellemző humorral köszöni meg az elismerést, mondván, ha az előző évek díjazottjai megtudják, hogy idén a Médiatanács busás pénzbeli felajánlása is jár a Sárga Csikóval, „meg fogják ölni”. Ifjú kollégáinak, az általa (is) „kinevelt” filmes nemzedéknek azt ajánlja, hogy továbbra is legyenek bátrak, és

„próbálják megfejteni a megfejthetetlent: az embert”.

Az idei Filmtettfeszt Miklauzic Bence Parkoló és Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjével zárult. Akik egy helyen szeretnék megnézni az újabb magyar filmtermést, várhatnak egy évig, amíg a sárga csikó ismét begaloppozik Erdélybe.

(Szöveg: Papp Attila Zsolt; fotók: Radu Norbert/Filmtettfeszt)

Hirdetés