Fancsali Ernő magyar előválasztást szeretne Kolozsváron is
Együtt
Szerző: Fancsali Ernő
2015. október 2. péntek, 10:14
Marosvásárhelyen a magyar pártok belátták, hogy együttműködve erősebbek lehetnek. Hallgattak a választók évek óta fokozódó igényére, hogy legyen minőségi magyar összefogás.

„Mert az nem működik, hogy egy szervezet önjelöli magát a magyarság képviseletére és megszokásból, félelemből a legjobb eredményt éri el, de ez a magyar szavazóknak még így is csak töredéke. Egészséges dolog a véleménykülönbség és fontos a pluralizmus, de vannak helyzetek, amikor meg kell egyezni. Be kell látni, hogy egy párt hegemóniája a fontosabb, hanem a közösség. Egy minőségi összefogást csak akkor lehet elérni, ha előválasztáson dől el a jelöltek sorrendje. Hiszen egy ilyen demokratikus gyakorlat nem tétverseny így itt nem működik a megfélemlítés. A magyarság saját kebeléből választja ki a leendő jelölteket, akik közt így a preferenciák szerint mindenféle irány képviselője helyet kaphat. Az előválasztás pedig minőségi és mennyiségi változást is hozhat, mert egy szavazással megerősített egységes magyar jelöltlista nagyobb eséllyel érheti el a kiábrándult szavazókat. Fel kell hagyni azzal a hozzáállással, hogy nem baj ha egyel kevesebb képviselőnk van, de legalább a másik oldalnak nincs egy sem. Kiegészíteni kell egymást és nem legyőzni, épp erre való az előválasztás. Erre van szüksége a kolozsvári magyarságnak is egy magyar listára van szüksége, amit előválasztáson állítanak fel az itt élő magyarok. Így elérhető, hogy egy sokszínű, hatékonyabb és nagyobb csapat képviselje a kincses város magyarságát. De nem elég az egyik oldal belátása, mindenkire szükség van, hogy célját érje egy ilyen kezdeményezés. Ha egyetértesz jelezd kommentben és add tovább!”

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/11876
Németország viszont egymagában nagylelkűbb volt, mint az összes többi EU-tagállam együttvéve.
A Bizottság számára a tagországok nem annyira konkrét társadalmaknak látszanak, inkább a nagy transznacionális bizniszek terepének. Horaţiu Pepine írása.
A sepsiszentgyörgyi polgármester fellebbezett a prefektúra által kirótt büntetés ellen.
És velük együtt persze még több amerikai hadi felszerelést.
Sőt, olcsóbbá válik! Ráadásul afféle „történelmi” igazságtétel folytán.
Idővel a magyar nyelvű orvosképzés teljes megszűnéséhez vezethet a most hozott döntés.
A Maros megyei falu közelében éppen most virágzik egy növénytani kuriózum.
A barokk kori Mária-oszlop jelenleg a Szentpéteri templom mögött látható, a Hóstáti (Mărăști) lakónegyedben.
A tisztújító közgyűlésen nagy többséggel választották meg újabb négy évre Răzvan Burleanut.
Valószínűleg Orbán Viktor az 1989 utáni Európa egyik legjelentősebb vezetője és – persze – Kelet-Európa legerősebb identitárius fejedelme.
Nem viccelnek: módosítani akarják a román alkotmányt, hogy egyesülni lehessen Moldovával.
Teodor Brateș volt a Forradalom Tévébemondója. A vád: emberiesség elleni bűncselekmények.
A jelenlegi vonatok ugyanis enyhén szólva sem szolgálják ki az igényeket.
A kommunizmus idején meghurcolt írónőt ma sem hagyják békén: felfüggesztették írószövetségi tagságát. Nem veszi azonban a szívére.