„A normalitás jeleként is értelmezhetjük a himnuszperben született ítéletet, amely messze túlmutat egy egyszerű jogi eljáráson: román bíróság alighanem először mondja ki a trianoni döntés óta, hogy a magyar himnusz szabadon énekelhető Romániában is, ezért senki nem büntethető.
Ünnepelhetjük a döntést azért is, mert végre mi, magyarok is győzelmet arathattunk az életünket oly sokszor megkeserítő prefektusok fölött: végre igazság tétetett azoknak is, akik nem egészen egy évvel ezelőtt mindennap kiálltak a kormánymegbízott ablaka alá himnuszt énekelni – idős nyugdíjasok, akik otthonuk kényelmes melege helyett a hidegben való álldogálásra vállalkoztak, munkából hazatérők, akik fáradtan és éhesen kanyarodtak az ellenséges hivatal felé, kisgyermekes szülők, akik a játszótérről szaladtak át egy barátságosabb jövőért harcolni. Azért is, mert a tegnapi határozatot most már az orra alá nyomhatjuk bárkinek, aki egy imádságot próbál betiltani. (…)
Olvasson még:
Nem tudjuk, mi lesz a következő per, amely anyanyelvünk és jelképeink ellen irányul, de azt biztosra vehetjük, hogy nem ez volt az utolsó. Most csak egy csatát nyertünk, végleg akkor nyerjük meg a háborút, ha az ilyen perek el sem kezdődnek, a prefektusok és segítőik pedig nem a feszültségek szításán, hanem azok elsimításán dolgoznak majd. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a következő alkalommal is a sarkunkra állunk. A mi dolgunk az, hogy ne hátráljunk meg.”