Úgy tűnik, győztek a függetlenségpárti erők Katalóniában

Az első exit pollok szerint legalábbis. Az viszont kétséges, hogy az Artur Mas vezette szövetség egyedül kormányt tud-e alakítani.
Hirdetés

A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés – Artur Mas katalán tartományi elnök (képünkön) jobbközép pártja és egy baloldali párt koalíciója – nyerheti a vasárnapi katalán parlamenti választásokat az urnazárást követő első exit poll adatok szerint, amelyet a TV3 katalán televízió tett közzé.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével készített felmérés azt jelzi, hogy az önálló Katalóniáért küzdő pártok a szavazatok 40,7 százalékát kaphatták meg, ezzel 63-66 képviselői helyet szerezhetnek a 135 fős katalán parlamentben, azaz egyedül nem lesznek abszolút többségben.

A választásokon önállóan induló Népi Egység (CUP) szintén függetlenséget akar. A felmérés szerint a voksok 9,1 százalékára számíthatnak, amely 11-13 mandátumot jelent. Ezt a pártot tartják a Junts pel Sí lehetséges szövetségesének.

Hirdetés