Ferenc pápa tolja a rock’n’rollt (HANGFELVÉTEL)

Nem csalás, nem ámítás: a katolikus egyház feje progresszív rock albumot adott ki. Hallgasson bele!
Hirdetés

Eleinte azt hittük, álhírről van szó, de nem: Ferenc pápa egy teljes lemezt tölt meg különböző nyelvű dalokkal, a nyolcvanas évek progresszív rock stílusában. Valójában arról van szó, hogy Ferenc pápa angolul, olaszul, spanyolul és portugálul elmondott beszédeit zenésítették meg – írja a Lángoló Gitárok rockzenei blog.

A zenei igazgató Don Giulio Neroni volt, aki többek között a Van Der Graaf Generator tagjaival is dolgozó Tony Pagliucát kérte fel a dalszerzése. Ő írta például az alább hallható Wake Up! Go! Go! Forward! című dalt is, ami Ferenc pápa 2014-es szöuli beszédéből mutat részleteket. A pápai szövegelés mellett valaki énekel is rajta latinul, de nem valószínű, hogy a szentatya lenne. 

A Wake Up! című lemezen amúgy 11 dal lesz, amik a progresszív rock mellett gregorián elemeket is tartalmaznak. 
 
(Címlapfotónk igényel némi magyarázatot: a Reuters képén Ferenc pápa nem a metálos körökben bevett „sátáni” jelet, az ördögvillát mutatja, a gesztus a Fülöp-szigeteken a szeretetnyilvánítás jele, egy helyi kardinális épp ezt tanítja a pápának ottani látogatása alkalmával.)
 

Hirdetés