Kelemen: nem félünk a PSD bosszújától

Az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt, még úgy is, hogy annak sikere minimum kérdéses.
Hirdetés

A Ponta-kormány nem tekint partnerként a romániai magyarságra, ezért jó lenne, ha megbukna – ez volt a lányege Kelemen Hunor nyilatkozatának, amelyet egy csütörtök délutáni nagyváradi sajtótájékoztatón tett. Elmondta: a hét eleji elnökségi ülést követően az a döntés körvonalazódik, hogy a jövő heti közös frakcióülésen úgy határoznak, az RMDSZ megszavazza a bizalmatlansági indítványt. Nyilvánvaló ugyan, hogy a Ponta-kormány nem fog megbukni, de a politikai logika azt diktálja, hogy ellenzéki tömörülésként a Szövetség igennel szavazzon, illetve a választói is ezt várják el tőle.

Úgy fogalmazott: a jelenlegi kormány az utóbbi időben elég sok olyan gesztust tett, melyek azt mutatják, hogy nem tekint partnerként a romániai magyarságra, és azzal is tisztában vannak, hogy a döntésüknek következménye lesz, de akár azt is készek vállalni, hogy a PSD ezért bosszút áll. Hangsúlyozta: a bizalmatlansági eljárás kezdeményezésére vonatkozó dokumentumot azért nem írta alá az RMDSZ, mert az kizárólag a miniszterelnök személyét ért vádak miatt született, a Szövetség pedig a kormány tevékenységéről fog és akar véleményt mondani. Nem zárja ki viszont annak lehetőségét sem, hogy előrehozott választások lesznek jövőre az önkormányzatiakkal egy időben, mert „mintha mindenkinek ez lenne az érdeke”, és ezzel az RMDSZ is egyetértene.

Az utóbbi hetek román-magyar adok-kapokjával kapcsolatban megjegyezte: sokkal több nyugalomra volna szükség, a román kormányoldalnak pedig nagyobb önmérsékletet kellene tanúsítania, hiszen Romániát távolról sem érinti úgy a migráns-probléma, mint Magyarországot. Ezzel együtt szerinte a szópárbaj néhány napon belül lecseng, már vannak erre utaló jelek.

 

Hirdetés