Óriásdominó szeli át Kolozsvár belvárosát

Az útvonal: a Főtértől a Széchenyi térig. A kezdődobást szerkesztőségünk ablakából ejtik meg a projektgazdák. Videóval!
Hirdetés

Több európai város – London, Koppenhága, Stockholm, Marseille, Helsinki, Ljubljana – után Kolozsvárra is megérkezett az a művészeti projekt, amelynek keretében egy urbánus tér különböző pontjait kötik össze performanszszerűen – habtéglákból készült dominókkal. A projekt gazdái Julian Maynard Smith művészeti igazgató és Marine Thévenet producer, a performansz pedig az Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatba illeszkedik, és a 2021-es kultfővárosi pályázatot is támogatni kívánják vele a szervezők. Az időpont: szeptember 26., szombat, 17 óra.

Maga az „esemény” úgy néz majd ki, hogy mintegy 3000 darab habtéglát helyeznek el a kolozsvári Főtér és a Széchenyi/Mihai Viteazu tér közti útvonalon (ez több mint egy kilométeres távolságot jelent), majd a kezdőlökést követően ezek dominószerűen dőlnek egymásra, így kötve össze a kincses város két emblematikus terét, kis, közbeiktatott rituális megállókkal.

Most szólunk, hogy a láncreakciót elindító téglát – ha minden igaz – a Főtér szerkesztőségének ablakából dobják majd ki. Tessenek vigyázni a járdán!


(A címlapfotó a Coventry-beli performanszt ábrázolja, forrás: coventrytelegraph.net)

 

Hirdetés