„Érdemes elidőzni a román–magyar alapszerződés felülvizsgálatát elutasító külügyi közlemény azon pontja fölött, amelyben leszögezik: Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy »etnikai alapon« biztosítson területi autonómiát. A kijelentés jól illusztrálja, hogyan vélekedik a kormány az ország polgárai közötti egyenlőség biztosításáról.

A román állam önszántából nem hajlandó olyan jogokat biztosítani a magyar nemzetiségű román állampolgároknak, amelyek a románokat alanyi jogon megilletik – például a hivatalos anyanyelvhasználatot minden olyan településen, ahol az illető közösség őshonosnak számít –, mivel ezt nemzetközi szerződés nem írja elő. A meglévő szerződésekből meg annyit tart be, amennyit akar – az anyanyelvhasználat, a magyar orvosi képzés, a magyar jelképek, illetve feliratok elleni román hatósági hadjárat mutatja, mennyit akar.

A kétoldalú kapcsolatok tekintetében pedig még a Ponta-kormány szintjén is mélypont, amit Bukarest művel. Miközben a migránsok befogadása kapcsán a schengeni csatlakozás kicsikarásának szándékával zsarolja az EU-t, a miniszterelnök útszéli hangnemben gyalázza a saját és a schengeni övezet határait a migránsáradattal szemben talán nem a legtökéletesebb eszközökkel, de erején felül ellenőrizni és védeni próbáló Magyarországot.

Ez már olyan morális mélyrepülés, amelyhez képest a „sakálhoz méltó” minősítéssel leírt magatartásminta maga az erkölcsi nagyság csimborasszója. Teszik mindezt minden bizonnyal a magyar–román alapszerződés szellemében. Azért nem szeretnénk belegondolni, milyen lenne a magyarok élete a kisebbségek paradicsomában, ha a nemzetközi szerződések még annyit sem írnának elő, amennyit ma.”