DNA-kció
béel
2015. szeptember 15. kedd, 12:23
Mivel az ügyvéd szerint számos törvénytelenség történt az összeállítások során.

A Ráduly Róbert Kálmán elleni bizonyítékok egy részének kizárását kérte hétfőn a védőügyvéd.

Sonia Almaș szerint Csíkszereda volt polgármesterét több esetben is törvénytelenül hallgatták le. Hozzátette, a lehallgatások a legfelsőbb bíróság, illetve a bukaresti törvényszék jóváhagyásával végezték ugyan, de az illetékes szervek több szabálysértést is elkövettek. Emellett a tanúk egy részének kihallgatása sem az előírásoknak megfelelően történt. A védőügyvéd azt is kérte a bíráktól, ellenőrizzék, hogy az ügyészek szabályosan állították-e össze a vádiratot. A dokumentumot ugyanis többször is módosították, nehéz helyzetbe hozva ezáltal a védelmet.
 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/11535
A román tanácsosok is megszavazták az EMNP kezdeményezését, hogy a magyar nemzeti ünnepen vendégeljék meg az ünneplőket, az RMDSZ miatt mégsem lesz belőle semmi.
Most aztán vakarhatja a fejét Dragnea úr is, meg Iohannis úr is. Meg úgy általában, minden fejes. Sabin Gherman írása.
Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottsága a Székelyföld név használatának tiltására, a hivatali anyanyelv-használatra és a kétnyelvű utcanévtáblákra is kitér.
A nagyon alapos és pragmatikus elemzésnek tűnő szövegben végig ott bujkál az üzenet: Románia Orbán Viktor csicskája!
Bár tizenkilenc pályázat érkezett az útügyhöz a 60 kilométer megépítésére, nem fogják elkapkodni a kivitelezést.
A magyarországi választások mocskába belekevert erdélyi magyar családnak többen is felajánlották a jogi segítséget.
Uniót kiáltottak a moldovaiak. Aztán ellenuniót. És erre már a románok is megragadták az egyesülés bikájának szarvát.
Kis román szélsőséges heraldika Hans Hedrich kommentárjával. Sokan ismerik ezeket a furcsa jelképeket, így együtt mégis ijesztően idegenül hatnak.
Kolozsvár polgármestere azt ígérte, hogy a közeljövőben kihelyezik a még hiányzó többnyelvű városnévtáblákat.
Mert Romániában még mindig háborús bűnösként tartják nyilván az írót, annak ellenére, hogy az amerikai hatóságok több ízben is megalapozatlannak találták a román kiadatási kérelmeket.
A hollandok világcsúccsal is csak bronzérmesek lettek.
Hány sebből és miért vérzik a Kínát is „legyőző” román gazdaság? Tessék. És persze a magyarok megint jobban teljesítenek.
Mindenki nyugodjon le, nem a magyarok keze van a dologban. Hanem az anyatermészeté. Igaz, nem tudni, ő milyen nemzetiségű.
Hasznos és jó dolog a korrupcióellenes harc. De a saját háztájon is rendet kell tartani. Mert könnyen megfúrhatják a DNA hajóját, ha nem vigyáz.