„A közép- és kelet-európai elutasítás okai sokrétűek, de könnyen előfordulhat, hogy a saját kisebbségek léte is szerepel köztük. Többször is elhangzott: sok ország még az őshonosnak számító roma kisebbséget sem volt képes integrálni, egy új bevándorlócsoport befogadása és integrációja ennek nyomán mindenképpen meghaladná az erejüket. Arról nem is beszélve, hogy az új bevándorlókkal való bánásmód kapcsán Brüszszel akár az őshonos kisebbségek helyzete iránt is nagyobb érdeklődést tanúsíthat – ez pedig végképp nem hiányzik sem Bukarestnek, sem Pozsonynak.

A másik nyomós ok az, hogy innen határozottan úgy látszik: a magát toleránsnak és befogadónak hirdető Nyugat-Európa jórészt képtelen volt integrálni a zömmel muzulmán vallású bevándorlókat. Az őshonos polgárok által messzire elkerült zárványok a nyugati nagyvárosokban, a befogadó kultúrától teljesen elkülönülő, azt elutasító, párhuzamos társadalmat alkotó, saját szabályait a többségi társadalomra agresszívan rákényszeríteni akaró bevándorlókról érkező hírek határozottan nem azt az érzést keltik, hogy jó ötlet lenne az idegenek korlátlan befogadása.

Most Nyugaton megtörni látszik a jég: a valós helyzet tarthatatlanságával, a számolatlanul özönlő bevándorlóval szembesülve Németország egyelőre félrerúgta az ideologikus hozzáállást, és a józan ész jegyében, a német polgárok biztonsága érdekében ismét bevezette a határellenőrzést. Csakhogy ez már rég kevés: a külső határok közös védelmének megerősítése, és a migránsáradat humánus, de nem korlátlanul megengedő kezelése, normális mederbe terelése nélkül csak az Unión belüli káoszt növeli.”