„A rendőrök az első pillanattól mondták, ők az anyát és a csecsemőt akarták megvédeni az apától, aki a sínekre taszította őket ideges kirohanásában, de ezt ki hiszi el egy erőszakszervezetnek? Aztán előkerült egy film, amely az egész jelenetet rögzítette: ebből kiderült, tényleg a rendőröknek van igazuk.

Nosza, én naiv, ezek után fogtam magam, és írtam az egyik román facebookos ismerősömnek a falára (ahol éppen a magyar rendőri brutalitásról szörnyülködtek), hogy az egész csupán átverés, és nézzék meg a videót is. Író vagyok, ő is író, így gondoltam, nem nagy ügy a helyesbítés – hogy aztán másnap azt lássam, felháborodva és lesajnálón ír azokról, akik próbálják a fotó által mutatott valóságot elferdíteni (merthogy megmondták neki magyar ismerősei, hogy a fotónak van igaza, nem a videónak).

Egy másik, ezúttal magyar íróismerősöm a mai napig azt mondja, Ausztria első pillanattól tárt karokkal várta a menekülteket, és soha nem próbálta visszatartani őket. Ebben az esetben már restellem is a tényeket sorjázni: egészen addig nem engedte be őket, amíg Magyarország be nem dobta a törülközőt, mondván, fiúk, most intézzétek ti. Azóta az osztrákok intézik is, és úgy küldik tovább a menekülteket Németországba, hogy még csak nem is regisztrálják őket (pedig ezt kérték volt Magyarországtól).

E két eset óta eldöntöttem, többet nem próbálok sem meggyőzni, sem helyesbíteni senkit, nehogy megsértsek valakit előítéletei szabad kiélésében.”