A bicskei táborba szállítják a menekülteket

Óriási káosz támadt a budapesti Keleti pályaudvaron csütörtök reggel. Végül elindultak a vonatok, de a határ előtt leszállítják a menekülteket.
Hirdetés

Cikkünk frissül

Nem, nem és nem tudjuk már követni, mi is történik. Alig jelent meg a hír az MTI-n, hogy a rendőrség műveleti területté nyilvánította a bicskei határállomást, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) máris határozottan és kategorikusan cáfolja, hogy ez igaz lenne. Az ORFK ezt csütörtök délután közölte a honlapján.

Előzőleg az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója arról számolt be, hogy erre hivatkozva küldték el a munkájukat végző újságírókat a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök a bicskei vasútállomás 3-as peronjáról, ahol jelenleg is vesztegel a budapesti Keleti pályaudvarról Sopronba indult, ám Bicskén megállított szerelvény, amelyen migránsok nagyobb csoportja tartózkodik. 

Az MTI helyszíni tudósítója szerint valamennyi újságírót elküldték a helyszínről, így most a vasútállomás épületétől figyelik az eseményeket.

————————————————————————————

Műveleti területté nyilvánította Papp Károly országos rendőrfőkapitány a bicskei vasútállomást, az újságíróknak is el kell hagyniuk a területet – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója csütörtök kora délután.

A rendőrök arra szólítják fel a budapesti Keleti pályaudvarról Sopronba induló, de Bicskén megállított és azóta is ott veszteglő vonat mellett várakozó újságírókat, hogy menjenek ki a vasútállomás bejárata elé.

Az MTI tudósítójának beszámolója szerint bár a rendőrök vittek ásványvizet a vonaton ülő migránsoknak, azt tőlük nem, csak önkéntesektől fogadták el. A helyszínen mentők is vannak, miután a vonaton többen rosszul lettek. Ezzel egy időben sok rendőr érkezett Bicskére.

Hirdetés

Az előzmény az, hogy a budapesti Keleti pályaudvarról csütörtök reggel indult el egy menekültekkel zsúfolt szerelvény nyugati irányba, a vonat azonban Bicskén megállt. A rendőrök tolmács segítségével tájékoztatták a migránsokat, hogy érvényes okmányok nélkül nem tudnak továbbutazni, a bicskei táborban ugyanakkor étellel és szállással várják őket. A migránsokat megpróbálták buszokhoz terelni, azonban ez nem járt sikerrel, mert a síneket a pályaudvar előtti parkolóval összekötő aluljáróból nem mentek fel és azt skandálták, hogy „No camp!”, vagyis azt, hogy nem akarnak a táborba menni.

Csütörtökön, délután egy újabb a vonat indult el a Keletiből, amelyet nem sokkal azelőtt toltak be a pályaudvarra. Migránsok előbb tömegesen szálltak fel a szerelvényre, később azonban többen leszálltak – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

————————————————————————————–

Elindult a Keleti pályaudvarról egy migránsokkal teli szerelvény Sopron felé – jelenti az MTI. A szerelvényről korábban a bevándorlók úgy hitték, hogy eljutnak vele Nyugat-Európába, ezért tömegesen szálltak fel rá, a GYSEV-szerelvény azonban Sopronba tart. A vonatra sok rendőr is felszállt.

———————————————————————————-

Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a bejáratokat, és beengedték a menekülteket a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába – közölte az MTI. A menekültek, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába. A rendőrök megnyitották az eddig a pályaudvart az aluljárótól elválasztó rácsot, így már az aluljáróból is be lehet jutni a pályaudvar épületébe.

A csarnokban a 8. vágányon áll egy GYSEV-szerelvény, amelynek elején egy olyan mozdony áll, amelyen a matricázás magyarul és németül az 1989-es határnyitásra emlékezik, és német zászló is látszik rajta. A menekültek erre a szerelvényre nyomultak fel, a németnek gondolt vonat teljesen megtelt, állóhely sincs rajta. Ez volt a végállomása. 
 
Angolul elkezdtek bemondani hogy a vonat nem megy sehová, és szálljanak le, de akik fent vannak, a helyszíni tudósítók szerint nem is hallják, vagy ha igen, egyáltalán nem akar leszállni senki. Rengetegen zsúfolódtak össze a ki nem nyitható ablakú vasúti kocsikban. 
 
A hangosbemondó folyamatosan tájékoztat, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak. A belföldi vonatok a menetrend szerint közlekednek, a hangosbeszélő folyamatosan tájékoztatja az utazókat az induló és érkező szerelvényekről.
 
 
 
A menekültek az újságíróktól kérdezgették, melyik vonat hová megy, a rendőrök eltűntek, a MÁV sem segített sokat nekik. Kaotikus helyzet alakult ki, verekedések törtek ki, több migráns rosszul lett, sokan vonatról vonatra rohantak a síneken keresztül.
 
A menekültek megrohantak egy, a román határ mellett lévő Lőkösházára induló vonatot is, majd lassan leszálltak róla, amint tudatosodott bennük, hogy ez a másik irányba indul. A vonat kihúzott az állomásról, attól nem messze állt meg. A MÁV később nem engedte már be a pályaudvar csarnokába az érkező vonatokat. Pár tucat készenléti rendőr az egyik peron sínek felőli oldalát szbadon tartja, az emberek a másik felén zsúfolódtak össze.

Megszűnt a vonatösszeköttetés Nyugat-Európával

A Mávinform korábban azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtöktől Budapestről nem indulnak közvetlen vonatjáratok Nyugat-Európába. A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így „további intézkedésig”.
 
Váczi Viktor, a MÁV helyettes szóvivője azt mondta a hvg.hu szerint, hogy a jelenlegi helyzetben Nyugat-Európába csak a nyugati, illetve az északi határ közvetlen közelében lévő állomásokról lehet utazni külső vasúttársaságokkal, Hegyeshalomról és Szobról. Azért fogadják el a belföldi járatokon a nemzetközi jegyeket, hogy ezekre az állomásokra el tudjanak jutni a Nyugat-Európába tartó utasok. A döntés miatt ezek a járatok külföldi szakaszukon is késhetnek.

A magyar kormány német helyszíni segítséget kér

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány nevében szerdán arra kérte a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségét, hogy soron kívül, a helyszínen nyújtson segítséget a budapesti Keleti pályaudvaron tartózkodó menekültek tájékoztatásában – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő az MTI-vel.
 
A magyar kormány továbbá arra kéri a nagykövetséget, hogy segítsen egyértelműen tisztázni: a német kormány milyen európai jogszabályokat tart mértékadónak, a bevándorlóknak milyen jogi eljárásokkal kell számolniuk, ha a Német Szövetségi Köztársaság területére kívánnak eljutni, illetve hogy mire számíthatnak az eljárást követően.

Ettől zavarodtak össze a menekültek

Szombaton történt meg először, hogy a menekülteket nem engedték felszállni a Németország felé induló vonatokra, jeggyel sem. Addigra sokkal többen lettek, mint korábban voltak, mert két nappal korábban a német kormány jelezte, hogy a náluk lévő szíreket befogadják. Ezen felbuzdulva ezrek próbáltak feljutni valamelyik Münchenbe tartó szerelvényre. 
 
A hétvégén ezt a magyar rendőrség megakadályozta, majd hétfőn több vonatra mégis felszállhattak a menekültek, aztán kedden és szerdán megint nem. Szerda délután néhány menekültet, akik a pályaudvartól kicsit távolabb voltak, a rendőrök összefogdostak, és buszokba, rabomobilokba tereltek, hogy befogadó állomásokra, vagyis menekülttáborokba vigyék őket. Ez csak erősítette az idegességet.
 
A szerda délutáni tüntetésen azután kezdtek megnyugodni az emberek, amikor végre arab nyelven tolmácsokkal és hangosbemondókkal tájékoztatást kaptak. A magyar hatóság közölte, hogy mindenkinek befogadó állomásra kell mennie, ott megvárnia a menekültügyi eljárását, és legfeljebb azután mehetnek tovább másik országba.
 
Este elterjedt, hogy éjfélkor vonat indul Debrecenbe, a szerelvényt a Belügyminisztérium rendelte meg, és hajnali fél hármas debreceni érkezést terveznek. Ezt semmilyen hivatal nem erősítette meg, és azóta sem indult menekültvonat a Keletiből.

Hirdetés