„Kedvenc” parlamenti képviselőnk új nyelvtörvénnyel állt elő

A magyar felirattal ellátott székelyudvarhelyi rendőrautó annyira feldühítette a magyarellenes Bogdan Diaconu képviselőt, hogy betiltatná az összes nem-román feliratot Romániában.
Hirdetés

A magyar nyelvhasználat korlátozását célzó törvénytervezetet terjesztett be hétfőn a bukaresti parlamentben Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt (PRU) alapítója, aki a Szociáldemokrata Pártból (PSD) való tavalyi kilépése óta független képviselőként politizál. A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban.

Előírná, hogy a települési vagy megyei képviselőtestületek üléseit kizárólag románul tartsák, „hivatalos tolmácsolást” biztosítva az „idegen meghívottaknak és a román állampolgársággal nem rendelkező résztvevőknek”. A PRU törvénykezdeményezésének elfogadása esetén „közérdekű feliratot” csak románul lehetne feltüntetni Romániában. A tervezet indoklása szerint a magyar kisebbség képviselői „visszaéltek” a 2001-ben kiadott közigazgatási törvénnyel, „elüldözték” a román nyelvet bizonyos közösségekből, „mintha egy idegen államhoz tartoznának”. A törvény azt célozza, hogy

a románok „ne érezzék idegeneknek magukat saját országukban”, a kisebbségek által lakott térségekben – írta a kezdeményező.

Romániában múlt héten egy internetes fórumon, majd a médiában is vita alakult ki arról, miért olvasható magyarul is a Helyi Rendőrség felirat a székelyudvarhelyi önkormányzathoz tartozó rendfenntartók gépkocsiján. A magyarellenességéről elhíresült képviselő erre reagálva dolgozott ki törvénytervezetet – ahogy ő írta – a magyar feliratok betiltására.

Az Adevărul című lap szakértőktől is magyarázatot kért, hogyan ébreszthette fel a nacionalista indulatokat a rendőrautón szereplő magyar feliratról közölt fotó. Vasile Dancu szociológus, a PSD volt kisebbségügyi minisztere szerint azért tekintették sokan sértésnek a feliratot (amely egyébként a gépkocsi másik három oldalán románul olvasható), mert úgy vélték,

egy „román jelképet” ért támadás, hiszen a rendvédelmi szerveket az állam egyik fontos jelképének tartják.

Romániában a 2001-ben elfogadott közigazgatási törvény a közintézményeket kétnyelvű feliratozásra kötelezi azokon a településeken, ahol valamely kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot.

Hirdetés