A közelmúlt és a közeljövő két rendkívül fontos politikai eseménye, a Skócia függetlenségéről tartott népszavazás és a szeptember 27-i katalóniai regionális választások egy „gerinctelen Európa” paradigmái, és

vészjelzés az Európai Unió keleti szárnya számára.

José Ortega y Gasset kasztíliai filozófus 1921-ben egy centrifugális tendenciák által felőrölt, kulturálisan-történelmileg jól meghatározott regionális partikularizmusokkal rendelkező „gerinctelen Spanyolországról” írt.

A XX. századi Spanyolország láthatóan hanyatlott, ugyanis fokozatosan eltűntek a történelmi régiókat összefogó, a hispán büszkeséget létrehozó tényezők, a spanyol kereszténység mórok elleni (középkori) harca, vagy a (modern kori) gyarmatosítás. A partikularitások által felőrölten, a spanyol gerinctelenség nyilvánvalóan vérfürdőhöz vezetett, mely az 1936–1939-es polgárháborún keresztül igazolta Ortega y Gasset annyira népszerűtlen írásait.

A legutóbbi skóciai és katalóniai eseményeknek mélyreható gazdasági, politikai és történelmi magyarázataik vannak. Az Európai Unión belüli föderalista, szeparatista mozgalmak

megpróbálják átrajzolni Európa térképét,

az európai gerinctelenség ugyanis egyre forróbb krumpli mind a nemzeti kormányok, mind az európai közösség projektje számára is.

Ha a kontinensen létező összes szeparatista mozgalom elérné a függetlenséget, újra visszatérnénk a középkori Európába, amit egyes európai parlamenti politikai csoportok is támogatnak, nevezetesen az Európai Szabad Szövetség, melynek tevékenysége az önrendelkezési jog, a nacionalizmus, a regionalizmus, az autonómia és a függetlenség hirdetésén alapul.

Európa gerinctelensége voltaképpen az európai nemzetállamok gerinctelenségét jelenti, melyek nehezen tudják megőrizni legitimitásukat.

Míg a baszk, a katalán kérdés, vagy a hagyományos olasz vendetta – Olaszország északi részének elszakadása a délitől – már megszokott európai ügyek, olyan országok gondjai, melyeket egyértelműen sújtott a válság és melyekben egyértelműen nő a munkanélküliség, a bevándorlás kórja mellett, a kellemetlen meglepetés Európa motorjai felől érkezik, melyek szintén szeparatista mozgalmakkal szembesülnek. Németország „fejősteheneinek”, Bajorországnak és Hessen tartománynak nem tetszik, hogy ők állják a szövetség és implicit módon a szegényebb tartományok finanszírozásának legnagyobb részét.

Franciaországot négy szeparatista mozgalom sújtja, amihez még a Párizs és a vidék közötti hagyományosan rossz kapcsolat is társul: a baszk szeparatizmus az ország délnyugati részén, a Savoyan League típusú mozgalmak, melyek Szavoja Franciaországgal szembeni függetlenségét támogatják, a breton és a korzikai szeparatizmus.

Az angolok sem tudják már a „perifériákon” megszervezett, „Commonwealth Games” típusú játékokkal magasban tartani az Egyesült Királyság lobogóját. A világtérkép szürke pontjainak elfogyásával, mint ahogy a gyarmatok metropolisz feletti győzelme után kicsi az esély, hogy a következő nemzedék idején nem vezet majd sikerre a skót és ír identitárius érzés.

Mi történik Kelet-Európában

Paradox módon, vagy sem, Nyugat állapota két helyzet elé állítja az Európai Unió keleti részét. Mindkettőt a keleti országok nemzeti homogenitása okozza, mely Lengyelországban, Bulgáriában, vagy Romániában sokkal erősebb, az észak és dél, a kelet és nyugat közötti gazdasági különbségek pedig sokkal kisebbek, mint Németország, Olaszország, vagy Spanyolország esetében. Az biztos, hogy a Zimniceán vagy Nagybányán beszélt román, a Ruszéban vagy Plovdivban beszélt bolgár és a Gdanszkban vagy Krakkóban beszélt lengyel sokkal jobban hasonlít egymásra, mint a Nápolyban vagy Milánóban beszélt olasz, illetve a müncheni vagy hamburgi német dialektusok. (A szerző, aki a Kolozs megyei PSD szóvivője, semmilyen adattal alá nem támasztott, sőt, a valóság által inkább cáfolt elmélete bizonyításához meglehetősen lazán kezeli mind a nyugat-, mind a kelet-európai példákat. A „hazabeszélés” szándéka túlságosan nyilvánvaló. – a szerk.).

Ilyen körülmények között Európa keleti felének első állapota a védekezés, az éberség a helyi szeparatizmus külső tényezők, például Oroszország által serkentésével szemben.

A második állapot erőpozícióba helyezi a Keletet a Nyugattal szemben. Egy dolog egy 80 milliós Németországgal tárgyalni és más dolog, ha olyan szereplők jelennének meg az előbbiből a tárgyalóasztalnál, melyek képesek lennének finomítani Berlin diskurzusán.

Az Európai Unió tagországainak gerinctelensége valószínűleg az európai család „első három elsődlegességének” egyike, a bevándorlás és a születésszám gondja mellett.

Szeptember 27-e és az „Együtt az igenért” lehet a kasztíliai Spanyolország és az Európai Unió nagy rémálmának kezdete, a katalóniai regionális választás ugyanis az az esemény, mely eldöntheti Európa jövőjét: ennek az alvó, de egy szép napon elkerülhetetlenül kitörő vulkánnak a jövőjét…