Jöhet az olcsóság: csökkenni fog az áfa

Az eredetileg tervezetthez képes valamivel kisebb mértékben,de nincs megállás.
Hirdetés

Szakértői szinten a romániai parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-től alkalmaznak.
A pártok azt követően egyeztetettek, hogy Klaus Johannis államelnök július közepén

visszaküldte a parlamentnek az adótörvény módosítását, amely egyebek mellett az áfa 24 százalékról 19 százalékra csökkentését tartalmazta. 

Eugen Nicolicea parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy nyilatkozott: megállapodás született a pártok között, hogy az áfát 2016. január 1-től 24 százalékról 20 százalékra csökkentik, majd 2017. január 1-től további 1 százalékkal, 19 százalékra.

A Victor Ponta vezette kormány eredetileg is négy százalékpontos áfacsökkentést tervezett, de a liberális ellenzék akkor ragaszkodott a 19 százalékos kulcshoz. A kormány igazodott az ellenzék kéréséhez, így a parlament június végén egyhangúan szavazta meg az adótörvény-módosítást.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter közölte, hogy az 1 százalékpont különbség azt jelenti: 2016-ban az államháztartás hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát teszi ki 2,5 százalék helyett, amennyi lett volna a deficit öt százalékpontos áfacsökkentés esetén. Románia tehát így is meghaladná a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt 1,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt – magyarázta a miniszter.

A tárcavezető bejelentette azt is, hogy az üzemanyagra kivetett 7 eurocentes pótlólagos jövedéki adó eltörlését halasztották egy évvel, így az csak 2017-től lép hatályba.

Hirdetés

A pártok szakértőinek egyeztetése volt az első lépés a konszenzus kialakítására a jövő heti rendkívüli parlamenti ülésszak előtt, amelyen a törvényhozói testületnek döntenie kell az adótörvény módosításáról.

A kormány bejelentette a héten, hogy az orvosoknak 25 százalékos béremelést ad októbertől. A kabinetnek szintén jövő héten kell döntenie erről az intézkedésről.

A nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a kormányt.
 

Hirdetés