Vona Gábor a hibás!

Aki úgy vélte, hogy a Mircea Geoană, majd Titus Corlățean fémjelezte román „diplomáciát” magyarellenességben és bunkóságban lehetetlenség felülmúlni, az téved: a Bodgan Aurescu úgymond karrierdiplomata által vezetett román külügy nem kevesebbet akar elérni, mint azt, hogy Magyarország arról beszéljen, amire Bukarest engedélyt ad.
Hirdetés

„A román fogfehér kimutatására most az adott alkalmat, hogy Vona Gábor ott volt Gyergyószentmiklóson az EMI-táborban, és nem mondott semmi olyant, amibe bele lehetett volna kötni. Hűha, ez nagy baj, mondták a külügyminisztériumi, illetve külföldi hírszerző szolgálati alkalmazottak (akiket teljesen reménytelen szétválasztani), mivel hétfőn, augusztus 10-én az előzetes program szerint Magyarországot ki kell támadni. Nos, mit csinál ilyenkor egy jó szaki? Keres egy ürügyet, így a külügy Zákonyi Botond magyar nagykövet ritka értelmes, jó szándékú stb. interjújába kötött bele ordenáré módon.

A nagykövet ilyen eget rengető dolgokat mondott: az alapszerződés értelmében Magyarországnak jogában áll figyelemmel követni, hogy Románia milyen mértékben tesz eleget vállalt kötelezettségeinek, és ő maga is látta, hogy például a magyarság nyelvi jogait nem tartják be. Így van ez? Így. Mi ebben a nagy wasistdas, amire a román külügynek válaszolnia kell?

Zákonyi elmondta, az autonómia gondolata nem az ördögtől való, hogy Európa milyen államaiban használják, s hogy jó lenne a magyarságnak is megadni azt. De bár ezt ne mondta volna, mert ebbe aztán előtört a Vona Gábor látogatására tartogatott hab a külügy szájából! Hogy így, s hogy úgy, s hogy Európában nem ez a standard, s hogy ez nincs benne az alapszerződésben, úgyhogy a magyarok fogják be a szájukat, s csak olyasmiről beszéljenek, amiről szabad.”

Hirdetés