Kampányfogás?

Negyedszázad tapasztalata alapján, és ismerve a politikusokat, nem tudjuk, úgymond, szentírásnak venni a szavukat. Sem a kisebbik kormánypártét, sem az ellenzéki alakulatét. Az egésznek inkább amolyan összeesküvésszaga van, mintha az egyetértés arról szólna, hogy az új adótörvénykönyv ürügyén egy új kormány alakításáról egyeztetnek.
Hirdetés

„Az ellenzéki párt sohasem rejtette véka alá a szándékát, hogy minden erejével azon lesz, hogy megbuktassa a kormányt, a társkormányzó miniszterelnök-helyettesről pedig mindenki tudja, nagyon unja már a »másodhegedűs« szerepet, és erőre kapott a legutóbbi »fúzió« nyomán.

Ennél is érdekesebb, hogy bár a miniszterelnök amerikai nyaralásából azt üzente, az adótörvénykönyvet változatlanul fogadják el, a minap a PSD megbízott elnöke, Dragnea lelkesen üdvözölte Oprea kezdeményezését. Meglehet – bár megválasztásakor azt nyilatkozta, azért vállalta a pártelnökséget, hogy támogathassa a funkcióban levő miniszterelnököt –, titokban szívesen megszabadulna az immár mindenki számára kényelmetlenné vált kormányfőtől. Ami ugyancsak azt a feltételezést látszik igazolni – amit szintén meglebegtettek időnként –, hogy nemzeti egységkormányra lenne szükség a jövő évi választásokig. Eszerint úgy »bukna« a kormány, hogy mégis benn maradna a hatalomban.

Köztudott, a képviselőház plénuma júniusban szavazott az új adótörvénykönyvekről. Az országnak valóban szüksége van egy jól felépített, átlátható, az adózási rendszert szabályozó törvényes keretre, hiszen az elmúlt években közel 80 alkalommal eszközöltek módosításokat ezen a téren. Az is jó, hogy egyeztetni akarnak a politikai pártok. Csakhogy már annyiszor átvertek bennünket, annyiszor ígértek adókönnyítést, hogy aztán a választások után még több adót sózzanak a nyakunkba, hogy nem igazán hiszünk a politikusoknak. Pláne, hogy jövőre választási év lesz. Tehát a dilemma marad: őszinte jobbítási szándék vagy kampányfogás?”

Hirdetés