Meghalt Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere

Albert Álmos 1992–2008 között Sepsiszentgyörgy első embere, majd 2012-ig az RMDSZ háromszéki szenátora volt. 61 éves korában, hosszú betegség után hunyt el.
Hirdetés

1954. május 25-én született Sepsiszentgyörgyön, tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a brassói műegyetemen szerzett diplomát. Mérnöki pályáját a sepsiszentgyörgyi gépgyárban kezdte, majd 1992 tavaszától Sepsiszentgyörgy polgármestereként önkormányzati feladatot vállalt 16 éven keresztül, eközben az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke is volt. 2008 és 2012 között az RMDSZ szenátoraként tevékenykedett. 

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik mindarra, amit Albert Álmos több évtizedes munkássága jelentett az erdélyi, székelyföldi magyarság, közösségi életünk számára” – szerepel az RMDSZ tájékoztatójában, melyet Kelemen Hunor szövetségi elnök írt alá.

Antal Árpád jelenlegi polgármester a Facebookon azt írta: „Szomorúan értesültem arról, hogy ma délután elhunyt Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere. Halála pótolhatatlan veszteség közösségünk számára. Személyében egy aktív, cselekvő ember veszítettünk, aki szelíd ember és jó magyar volt.”

 

Hirdetés