Ha Dél-Romániában születtél, fokozatosan hozzászoksz a kánikulához és az együttéléshez egy olyan etnikummal, melyet minden erőddel igyekszel elfogadni, abból kiindulva, hogy a tagjai is emberek.

A mindenfelé eléd kerülő és kitartóan némi pénzt, ennivalót kolduló, sötét arcú, kócos és faggyú, por és izzadtság által átitatott hajú emberek látványa egy idő után megszokottá válik és már nem is zavar.

Az ügyesebbek, az irigylésre méltó vagyonokat felhalmozók esetében megtanulod elfogadni, hogy zajosak az udvarukon, a lakásukban vagy az utcán, hozzászoksz a csillogóan vakító lagzijaikhoz és a bömböltetett hangszóróikhoz, amiből mindenkit semmibe véve árad a mulatós zene. Hozzászoksz a forradalomra emlékeztető temetésekhez, a közlekedési szabályokat nem ismerő luxuskocsikhoz, a tüntetőleg magukra fújt drága parfümök tolakodó illatához, ahhoz az ellenségességhez, amivel a vitákban álláspontjukat érvényesítik, és sok más hasonló dologhoz, melyek ragályossá válnak és egyre gyakrabban tapasztalhatók a saját etnikumodon belül is.

Könnyen elfogadod, hogy egy egész kiszáradt erdő van melletted, melyben itt-ott bukkan fel egy-egy zöldellő ágacska és néha még egy-egy eltévedt élő fa is,

mert a romák között – hiszen róluk van szó – tisztességesek is vannak,

akik karriert építenek, magas szintű végzettségük van és példásan viselkednek a társadalomban.

Az írott irodalommal és történelmi forrásokkal nem rendelkező cigányok hajdanán invazív módon telepedtek le az ország különböző településein, és végleg ott maradtak. Döntésről és ennek a döntésnek a már ott élőkre kényszerítéséről volt szó.

Az iskolaelhagyásban, munkanélküliségben és segélyigénylésben, koldulásban, bűnözésben, csalásokban és más hasonló tettekben bajnok cigányok nemcsak megőrizték identitásukat az idők folyamán, hanem a senki által nem vitatott királyaik és vajdáik révén egyfajta

de facto autonómiát is kialakítottak maguknak.

A királyok, vajdák ítélkeznek és szabályokat írnak elő.

A roma etnikumúak döntő többsége számára a román állam törvényei elhalványulnak Cioabă király szavával szemben. A cigányok által beszélt román nyelv nemcsak helytelen, de tele van a lehető legvulgárisabb kifejezésekkel, melyeket gyalázkodások gyűjteményeként adnak elő. Ennek ellenére senki sem rója fel nekik, hogy bár román állampolgárok, mégsem beszélik helyesen annak az országnak a nyelvét, ahol élnek.

Az integrációt az e célból indított nemzeti és európai projektek sokasága ellenére elutasító cigányok saját változatlan mivoltukat kényszerítették rá egy olyan társadalomra, melyet minden nap újra és újra legyőznek, elüszkösítve és láthatóan megfertőzve azt vulgarizmussal, az illemszabályokat semmibe vevő megnyilvánulásokkal és giccsel. Mégsem tesz senki semmit.

Nem láttam és nem hallottam egyetlen olyan civil szervezetről, egyetlen olyan törvénytervezetről, vagy mozgalomról sem, mely a cigányoktól védené a délen, vagy az ország bármely részén élő románokat. Ellenkezőleg, a tévéműsorokban egy helytelen és nevetséges szövegű zene intenzív népszerűsítését tapasztaltam, mely marósavként teszi tönkre egy nép értékeit, ahogy azt a románok lagzijain, keresztelőin, esküvőin, szilveszterein és más mulatozásain láttam, ahol egyáltalán nem lehet román népzenét hallani, ezzel szemben a hangfalakból cigánynevű álművészek hangja zeng, akik egy fenyegető szubkulturális jelenség hirdetői.

Másrészt egy csomó hírt, állásfoglalást, mozgalmat láttam, melyek a Hargita, Kovászna és Maros megyei, sőt

az erdélyi románokat védik az ellenségnek kinevezett magyartól.

Mivel délen éltél és hozzászoktál a térség összes jellegzetességéhez, de valójában még senki és semmi által sem érezted magad fenyegetve, kezdesz hálás lenni a sorsnak, hogy megkegyelmezett neked és nem vagy kénytelen elszenvedni egy igazán szörnyűséges etnikum irtózatos dolgait, mely folyamatosan fenyegeti a hazádat, a nemzetedet, az identitásodat, sőt, a létezésedet.

Csüggedten sajnálkozol a szegény románok sorsán és némán szenvedsz arra a gondolatra, hogy a háromszínű zászlóddal ellenséges lobogók kelnek versenyre, melyeket annak elnyomására tűznek ki. Annyira átitat a felháborodás, hogy megtelsz gyűlölettel és eleged lévén ebből a tehetetlenségből, érzed, hogyan dübörög ereidben az erdélyi románok iránti testvéri érzés és már-már azon vagy, hogy összegyűjtsd az egész rokonságodat, bár már csak legfeljebb 3 százalékukkal tartod a kapcsolatot, és átkelj a Kárpátokon, hogy megismételd a Román Hadsereg második világháború végi híres hadműveletét.

És megtörténik, hogy egy nap tényleg átkelsz a Kárpátokon, de nem felszabadítási céllal, hanem csak turistaként. És akkor minden a feje tetejére áll, amit az életről és a világról tudtál. Hirtelen olyan érzésed támad,

mintha nem Romániában élnél és nem azért,

mert a körülötted lévő emberek érthetetlen nyelvet beszélnek, hanem mert mellbeverő a városok gondozottsága, és ahogy egy örökké izgága népesség zaklatottsága hirtelen lecsillapodik.

Csodálkozva nézel körül és olyan műemléképületeket látsz, melyek úgy néznek ki, mintha tegnap húzták fel volna őket, a cserepekből sokszínű virágok mosolyognak rád minden ház erkélyén és a világítótestek oszlopain, az annyira megszokott kutyaszar és cigarettacsikk látványa pedig teljesen hiányzik a járdákról, melyeken még a por sem mer megtelepedni.

Meglepett elméd teljesen összezavarodik és nagy nehezen magához térve arra biztat, őrizd meg józanságodat és ne hagyd magad elcsábítani egy olyan világ szirénénekétől, mely ezerszer nyugodtabbnak és tisztábbnak mutatkozik, mint amilyennek valaha elképzelted. Akkor férfiasan összeszeded a bátorságod és elmész kenyeret venni, amit persze, mindenképpen a lehető leghangsúlyosabban románul fogsz kérni.

Meggyőződésed, hogy ezzel megleckézteted ezeket a nemzettársaidat elnyomó bozgorokat, akik még egy kenyeret sem akarnak majd neked adni, és emlékeztetheted őket arra, hogy

te a saját hazádban vagy, ők pedig nem nyomhatnak el téged itt,

ahol nekik semmi keresnivalójuk nincs. Belépsz a boltba, kéred a kenyeret és mit tapasztalsz? A valóság újra ellentmond a pletykákból és álhírekből táplálkozó elmédben összetákolt forgatókönyvnek. A kenyeret természetes gesztusokkal nyújtják át neked, az eladónő pedig ugyanolyan tiszta románsággal szól hozzád, amilyennel Bukarestben találkozol.

Kilépsz a boltból, földbe gyökerezik a lábad a járdán, mert kába vagy és tízesével rohannak meg a felfoghatatlan gondolatok. Az eddigi ismereteid közül semmi sem bizonyult igaznak. Felmerül benned, hogy biztosan alszanak, vagy vakációra mentek azok a szörnyek, akiktől a románokat gyakran védelmezik, és azt szeretnéd tudni, hogy vajon mi lesz, amikor tényleg szembetalálkozol majd az ellenséggel.

És így aztán, a maradás mellett döntve, egy olyan etnikumot fedezel fel, melynek történelme, irodalma, népzenéje és hagyományos viselete van. Olyan emberekkel kerülsz kapcsolatba, akik csak

a saját identitásukat akarják nyilvánvalóvá tenni előtted

anélkül, hogy semmibe vennék a tiedet, hiszen ők azok, akik megosztják veled a területüket, és nem azért, mert így akarták, hanem mert erre kényszerítette őket a történelem alakulása.

Meglepetten tapasztalod, hogy ezek az emberek most is hagyományos viseletben járnak templomba és temetésre, nem feledkeznek meg arról, hogy legjobb ruhájukban menjenek színházba, vagy társasági eseményekre, hogy szentségként tisztelik a családot és mások idejét, hogy kürtős kalácshoz és magyar gulyáshoz hasonló finomságokkal kényeztetnek és büszkék minden rájuk jellemző kis részletre. Így fedezel fel aztán melletted egy egész zöldellő erdőt, melyben, persze, szintén van néhány száraz ág is.

A másik véglet pedig te, a román vagy. Te, aki úgy menekültél a saját népviseletedtől, mint ördög a tömjénfüsttől. Te, aki helytelenül beszéled a nyelved és durva helyesírási hibákat vétesz, vagy ha képzett vagy, minél több anglicizmus használatával akarsz cool-nak tűnni. Te, aki elfelejtetted tisztelni az időseket, aki nem ismered a történelmedet és az irodalmadat. Te, aki jobban kedveled Florin Salamot (roma manelés – a szerk.), mint Nicolae Furdui Iancut (román népdalénekes – a szerk.). Te, aki úgy tagadod meg a hazai termékeket, mint Péter Krisztust. Te, aki esztelenül másolsz külföldről törvényeket, divatot és tendenciákat. Te, aki saját identitásod molylepkéjévé váltál, és amikor azt tapasztalod, hogy magad alatt vágod a fát, elkezdesz másoktól félni és másokban keresni a hibát, mert arra gondolsz, hogy területeket veszíthetnél el.

Azon a napon, amikor megérted, hogy

nem a magyaroktól és a cigányoktól kell megvédened magad,

hanem önmagadtól, akkor, kedves román, koalíciókat, civil szervezeteket és törvénytervezeteket fogsz alkotni az összes olyan érték megvédésére, melynek nemzetté tettek és identitásodat körvonalazták, melyet nemtörődömségből és felületességből te magad romboltál le.

Amikor a saját nemzeti himnuszod első versszakát megfogadva fel fogsz ébredni, akkor megérted majd, hogy a szépen megőrzött és népszerűsített értékeid elvezethetnek majd oda, hogy zavartalanul együtt élhess – egyazon területen – mások értékeivel, amíg te magad is képes leszel tisztelned magad és másokat, mindazzal, ami őket meghatározza. De addig is tégy egy erőfeszítést és lépj ki a letargikus és siránkozó állapotból, és cselekedj végre!