Csütörtök délelőtt, Tusványos, Kós Károly sátor. Hőség: tűrhető. Téma: izgalmas, aktuális. Nagytakarítás: kit visz el ma a DNA? És hogy tükröződik mindez a hazai sajtóban. Beszélők: Codru Vrabie, közigazgatási szakértő, EPAS Egyesület, Bukarest, illetve Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Moderátor: Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője.

A moderátor feldobta az első labdát. Mi is ez a DNA? Vagyis az Országos Korrupcióellenes Hatóság. És mi Laura Codruța Kövesi sikerének titka? 

Codru Vrabie kis történeti áttekintéssel kezdte. A DNA 2005-2006-ban jött létre, ezt sokan tudják. Arra már kevesebben emlékeznek, hogy a Ciorbea-kormány idején, 1997-ben létrehozták a mai DNA elődjét. Amely, ráadásul, a Világbankkal kötött technikai támogatási szerződésnek hála, lendületesen működni is kezdett. Olyannyira, hogy 2000. május 8-án megszületett

az első antikorrupciós törvény.

Ha valakinek eszébe jut egyszer napot szentelni a romániai korrupcióellenes harcnak, jegyezte meg a beszélő nevetve, hát május nyolcadikát válassza. Ezek után kidolgozták a 2001–2004-es időszakra szóló antikorrupciós stratégiát.

Igen ám, de időközben változott a leányzó fekvése, Adrian Năstase került a miniszterelnöki bársonyszékbe, aki rövid úton leseperte az asztalról a DNA-elődöt, mondván, hogy nem elég hatékony. Viszont, a látszatra ügyelve, felkérte az Európai Uniót, segítsen már Romániának az antikorrupciós harcban. És itt lépett a képbe a spanyol korrupcióellenes harc terminátora, David Martinez Madero. Ő volt az, aki a spanyol rendszerből és annak hibáiból kiindulva összerakott egy logikusan, rendszerszerűen működő korrupcióellenes ügyészséget Romániában. 2005-ben aztán a Tăriceanu-kormány került sorra, és akkor született meg a ma is működő DNA.

Ami Laura Codruța Kövesit illeti, ő 2013 ősze óta áll a DNA élén, és sikere többek közt abban áll, hogy két rendkívül fontos ügyviteli módosítást hajtott végre a szervezet működésében. Az egyik: lazított a DNA erősen központosított szervezeti formáján, és több cselekvési szabadságot adott a területi ügyészeknek. A másik: az új Büntetőtörvénykönyv megjelenése előtt kiképezte ügyészeit, hogy miképpen járjanak el a törvény módosított betűje szerint. Így, mire az új BTK megjelent,

a DNA ügyészei sokkal tájékozottabbak voltak,

mint a bírók és az ügyvédek. Ez pedig hatalmas lépéselőnyhöz juttatta őket.

A moderátor bedobta a következő kérdést: mi a helyzet azzal a gyakran felbukkanó hírrel, miszerint a DNA nem egyéb politikai fegyvernél.

Codru Vrabie ezzel kapcsolatban Peter Frank politikai elemző vizsgálatára hivatkozott, aki pártbeli hovatartozás szerint csoportosította a 2007 (Románia EU-csatlakozása) óta a DNA által kivizsgált személyeket. Az eredmény: a kivizsgáltak kábé egyharmada a PSD, egyharmada a PNL és a PDL, egyharmada pedig a kisebb pártok (RMDSZ, UNPC, PC stb.) soraiból került ki.

Ezt követően a moderátor Zatykó Gyulának adta át a szót, aki azzal indított, hogy a DNA története rövid, a romániai korrupcióé viszont hosszú. Emlékeztetett a rendszerváltás előtti időkre, amikor divatban volt az úgynevezett „kupakos kérvény”, vagyis a kérés mellé szilvapálinka is dukált, „kenőanyag” gyanánt. A korrupciónak

jól rögzült balkáni hagyományai vannak.

Van kis korrupció, meg nagy, mint amilyen a rendszerváltást követő nagyprivatizáció, vagyis a gazdaság „posztkommunista” újraelosztása idején zajlott.

Zatykó a sajtó szerepére is kitért, és ugyancsak megszidta az újságírókat. A sajtó elsilányodott, kiszolgálja a politikai érdekeket, különösen a romániai magyar sajtó, amely politikai megrendelésre dolgozik. Persze, tette hozzá, a kisebbségi újságírás egyik nagy gondja, hogy az Ügy (bármi legyen is az, de sejthetően kisebbségi Ügyről van szó) érdekében lerántsa-e a leplet egy korrupt politikusról, vagy inkább hallgasson róla. A dilemma ma is áll, a lebegő kérdések pedig megválaszolatlanok maradnak.

Codru Vrabie három kategóriát határozott meg, ami a sajtóban megjelenő részrehajló információkat illeti. Az egyik a szakmai felkészületlenség. Ezzel nincs mit kezdeni, esetleg az lehet a megoldás, hogy fontos korrupciós ügyek felgöngyölítését ne bízzák kezdő újságírókra. A másik a politikai érdekek kiszolgálása. A megrendelésre készülő cikkek ugyancsak veszélyesek lehetnek, hiszen nem kezdők, hanem kizárólag profik, megvesztegethető veterán újságírók művelik (lásd Sorin Roșca Stănescu esetét, aki éppen emiatt bukott le). A harmadik kategória szintén nem ártalmatlan: a brüsszeli (azaz EU-s) információk átgondolatlan átvétele. Gyakorlatilag ellenőrizetlen információk gátlástalan, ostoba terjesztését jelenti, amellyel többet lehet ártani, mint használni.

Végezetül szó esett a DNA hihetetlen sikerarányának okáról, illetve a DNA-SRI (Román Hírszerző Szolgálat) együttműködésről is. Ami a rendkívül magas, 90% körüli sikerarányt illeti, ez annak tudható be, hogy a DNA ügyészei

szigorú belső szűrőket alkalmaznak,

és csak olyan ügyeket visznek bíróság elé, amelynek sikerében maximálisan megbíznak. Ami pedig a hírszerző szolgálattal való együttműködést illeti, a DNA legutóbbi éves jelentése szerint az ügyészek 15%-ban dolgoztak a SRI által szolgáltatott dossziék alapján. Bárki elgondolkodhat azon, hogy ez sok, avagy kevés. Mint ahogy azon is, mennyire sikeres, és mennyire hatékony a romániai korrupcióellenes harc élcsapata.