Dicstelen visszatérés

Victor Ponta pedig ismét, minden eddiginél nyilvánvalóbban bebizonyította: túl nagy neki a kormányfői, az államférfiúi kalap. Nem több egy önző, kisstílű politikai kalandornál, aki országát is feláldozza, hogy saját bőrét mentse.
Hirdetés

„Miért volt szüksége ekkora szünetre a kormányfőnek? Egyesek szerint védekezését készítette elő, megoldást próbál találni korrupciós ügye elsimítására. Csakhogy távollétében újabb és újabb esetekben merült fel a neve. S bár ígérte, itthon első útja az ügyészségre vezet, nem így történt, tegnap csak ügyvédje másolta szorgalmasan az iratcsomókat, ő még kért egy nap türelmet. Nehéz megjósolni, mi lesz a folytatás, sikerül-e egérutat találnia, vagy előbb-utóbb őt is elnyeli a korrupcióellenes harc örvénye.

Egyelőre nem tudni, sikerült-e eredményes stratégiát kiokoskodnia Victor Pontának, de az kiderült: egyáltalán nem pótolhatatlan. Hiába kiáltották ki az új évezred legjobb kormányfőjének, az egyetlennek, aki kézben tudja tartani az ország ügyeit, ez a néhány hét elegendő volt, hogy kiderüljön, nélküle is elboldogulnak. Kormánya Gabriel Oprea vaskezű, katonás irányítása alatt hatékonyabban működött, mint bármikor azelőtt, és a párt élén helyettesének kinevezett Rovana Plumb is megállta a helyét. Victor Ponta pedig ismét, minden eddiginél nyilvánvalóbban bebizonyította: túl nagy neki a kormányfői, az államférfiúi kalap. Nem több egy önző, kisstílű politikai kalandornál, aki országát is feláldozza, hogy saját bőrét mentse. Lehet, napjai, lehet, hetei, hónapjai vannak hátra, de politikai karrierje törökországi kiruccanásával valószínű, véget ért.”

Hirdetés