Óvatos duhajok

A biztonsági háló fenntartását célzó engedmények mögül egyértelműen kilóg a lóláb: a politikai elit ismét a gazdaság teljesítményén felül költekezik, a jóléti intézkedések költségeit pedig jórészt a lakossággal fizetteti meg.
Hirdetés

„A »duhajkodó« kedvet alaposan viszszavette Görögország csődközeli állapota, illetve annak egyre körvonalazódóbb következménye: a görög csónak leoldozása az uniós flottáról – eurózóna ide, európai szolidaritás oda. A kormányrudat újra csak a megfellebbezhetetlen és kimozdíthatatlan pénzügyi guru, Mugur Isărescu jegybankelnök ragadta magához, aki kimondta: bár Románia nem szorul az IMF pénzére, a készenléti hitel nyújtotta biztonságra szüksége van, ellenkező esetben sérülhet a befektetői bizalom.

Az energiaárak liberalizálásának gesztusa mindenképpen ebbe az irányba hat. Annál is inkább, mivel a szokásosnál hevesebb tárgyalások sem tudták meggyőzni az IMF-et arról, hogy az adólazítások – a 24 százalékról 19-re csökkenő forgalmi adó, a speciális építmények és közművek terhének és az üzemanyagokra kivetett extra jövedéki adó eltörlése, az 5 százalékra mérsékelt osztalékadó – nem generálnak súlyos hiányt a költségvetésben.

Mert míg a román kormány szerint az intézkedés ugyan 12 milliárd lejjel megrövidíti a büdzsé bevételeit, ám a 4 százalékosra prognosztizált GDP-növekedés mellett felpörög a fogyasztás, a hitelezők úgy számolnak, hogy a gazdaság legfeljebb 3 százalékkal bővül, a költségvetési hiány pedig 3,5 százalékra nő. Nem beszélve az egyre feszültebb geopolitikai helyzetre való hivatkozással elhatározott döntésre, amely a GDP 2 százalékára növeli a honvédelmi kiadásokat.

A biztonsági háló fenntartását célzó engedmények mögül egyértelműen kilóg a lóláb: a politikai elit ismét a gazdaság teljesítményén felül költekezik, a jóléti intézkedések költségeit pedig jórészt a lakossággal fizetteti meg.”

Hirdetés