AZ EMNP is beállt az RMDSZ mögé Nagykárolyban

Harmadikként pedig a Német Demokrata Fórum is csatlakozik a koalícióhoz.
Hirdetés

Magyar és német kihívó nélkül állhat rajthoz a jövő évi polgármester-választáson Kovács Jenő, Nagykároly RMDSZ-es polgármestere – a szövetség, a Német Demokrata Fórum (NDF), valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek megállapodása szerint ugyanis utóbbi két alakulat nem indít saját jelöltet a megmérettetésen.

Cserében minden valószínűség szerint koalíciós tanácsosi listával vág neki a három alakulat a helyhatósági választásoknak. Ezzel kapcsolatosan az RMDSZ városi szervezete adott ki közleményt, amelyben kifejtik, „a nagykárolyiak közösségének érdekét” tartották szem előtt a tárgyalások során, továbbá azt, hogy a város továbbra is „békességben fejlődhessen”.

A tájékoztató szerint „Nagykároly magyar és sváb lakosainak képviseletén túl a román és más nemzetiségűek számára is pozitív üzenetet kívánnak megfogalmazni”.
 

Hirdetés