Új elnöke van a Kolozs megyei RMDSZ-nek

Csoma Botondot nemrég a Szabadelvű Kör elnökévé is megválasztották. Úgy tűnik, személyi szinten már elindult az újratervezés.
Hirdetés

Kétszáznégy igen és negyvenegy ellenszavazattal választották meg Csoma Botondot a Kolozs megyei RMDSZ élére a szervezet pénteki tisztújító küldöttgyűlésén. Csoma – akit nemrég a Szabadelvű Kör platform elnökévé is megválasztottak – Máté András Leventét váltja ebben a pozícióban, ellenjelöltje nem volt.

Az új elnök, elmondása szerint, szeretné aktívabbá tenni a megyei szervezetet, mert az szerinte az utóbbi két-három évben nem volt eléggé jelen a közösség életében. Továbbá létrehozná az ügyvezető elnöki tisztséget, ezt az indokolná, hogy a Kolozs megyei RMDSZ „nagy szervezet”, sok a tennivaló.

Máté András Levente a Maszol.ro-nak azt nyilatkozta: azért mond le, mert meggyőződése, hogy nincsenek „örökzöld politikusok”, és teret kell adni másoknak is a bizonyításra. A portál értesülései szerint a tisztújító küldöttgyűlés nem volt feszültségmentes, Deák Ferenc kisbácsi RMDSZ-elnök például azt állította, hogy olyan fiatalok is jelöltették magukat, akik alig néhány napja iratkoztak be a szervezetbe.

Hirdetés