Széteshet a kormánykoalíció

Gabriel Oprea UNPR-elnök a kilépéssel fenyegetőzik.
Hirdetés

A PSD-vel gyakorlatilag szimbiózisban létező és kormányzó Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) kilép a kormánykoalícióból, ha a szociáldemokraták beviszik a büntető törvénykönyvbe a korrupcióellenes harcot nehezítő módosításokat.

Gabriel Oprea UNPR-elnök, miniszterelnök-helyettes egy televíziós interjúban azt mondta: tudomására hozta Victor Ponta kormányfőnek, hogy ha „belopják” a Btk.-ba a módosításokat és „szétrombolni akarják a román államot”, pártja kilép a kormányból.

Oprea arra a húsz Btk.-módosítási javaslatra utalt, amit nemrég nyújtottak be a parlamentben. Ezek között olyan javaslatok is szerepelnek, amelyek megnehezítenék a bűncselekményekkel gyanúsított személyek őrizetbe vételét, sőt, az erőszakos bűncselekmények kivételével gyakorlatilag megszüntetnék az előzetes letartóztatást.

Az UNPR-elnök személyesen Pontának is odaszúrt: mint mondta, ő maga lemondott volna a kormányfő helyében, ha az ügyészség bűncselekmények elkövetésével gyanúsította volna meg.

Az UNPR, amellett, hogy a kormányban is jelen van, 39 képviselővel és 13 szenátorral erősíti a PSD 182 fős képviselőházi, illetve 75 fős szenátusi frakcióját.
 

Hirdetés