„A tegnap kiadott előzetes kórbonctani jelentés azt igazolta, hogy a gyermek belefulladt a tóba. Nem vagyok a vízbefulladás szakértője, csak sok Helyszínelőket láttam, de kissé hihetetlenül hangzik, hogy valaki több pedagógus árgusan vigyázó szeme előtt úgy tudjon vízbe fulladni, hogy az senkinek se tűnjön fel.

Nem, ez a tragédia nem volt elkerülhetetlen, nem egy véletlenül épp arra száguldó autó okozott halálos balesetet, hanem a figyelmetlenség. És minden bizonnyal nem is foglalkoztam volna a kérdéssel, ha a nagyáruház pénztára előtti sorban történetesen nem hallom meg, hogy erről beszélgetnek, és a »jaj, szegények« nem az áldozat szüleinek, még nem is osztálytársainak szól, hanem a szegény tanároknak, akikre »isten tudja milyen és mennyi meghurcoltatás vár«.

Minden szülő nagy valószínűséggel szembesült már a dilemmával, hogy kis- vagy épp cseperedő gyermekét elengedje-e osztálykirándulásra, nyári táborba, felmerült benne, hogy mennyire lehet biztonságos egy erdei iskola, egy balatoni vagy tengeri nyári tábor. De elengedtük és elengedjük gyermekeinket, mert mi mást tehetnénk, nem tarthatjuk őket üvegbura alatt, s eleve feltételezzük, hogy a felügyeletet vállaló tanár komolyan veszi azt, hogy gyermekeink életét, biztonságát szószerint a kezébe helyezzük, amikor felültetjük őket melléje a buszra, vonatra, repülőre.

Nem vagyok bosszúálló természet, a felnégyelni vagy szemet szemért híve sem, ám a Szent Anna-tónál történt tragédia elsőként mégis a bosszúcsengőket szólaltatja meg bennem. És a kételyt, hogy valaha valaki is ténylegesen felelni fog ezért. A csíkszeredai ügyészség ugyan vizsgálja, hogy felmerül-e a pedagógusok büntetőjogi felelőssége, hogy történt-e bűncselekmény vagy gondatlanságból elkövetett gyilkosság, de gyanúsított még nincs. S ha netalán mégis lesz, nem kizárt, hogy a buszsofőr lesz az vagy a biztonsági őr a kordonnál, ahonnan már csak gyalog mehetett a csapat.”