Az összefogás nemzete

Az erdélyi magyarság autonómiatörekvései két legőszintébbnek tűnő támogatójának összefogása egyértelműsíti: a mozgalom nem akar lemaradni a kisebbségi ügyekben egyre érzékelhetőbb módon átalakuló európai társadalmaktól.
Hirdetés

„A katalán, baszk, skót és más kisebbségi mozgalmak felerősödése ugyanis olyan hátszelet látszik biztosítani, amelynek áldásos hatásairól hiba lenne lemondani. Időben, hiszen kilencvenöt évvel Trianon után a kisebbségekkel leginkább »megvert« országok még egy végső offenzívát látszanak indítani a kisebbségek ellen a nyomasztó kérdés végső, de legalábbis viszszafordíthatatlan benyomást keltő megoldására. A különböző nyelv- és állampolgársági törvények, az oktatási területeken tapasztalható művi akadályállítások, a szimbólumhasználati jogok formai eszközök révén való korlátozása mind-mind erre látszanak utalni.

Ilyenkor kell összerántani a sorokat, egységesíteni az üzeneteket, akár árnyékhatalmi struktúrák megfogalmazása révén bátorságot, elszántságot sugallani. Ez történt szerdán Marosvásárhelyen. És még valami, ami minden korábbinál reménykeltőbb fejleményeket ígér. Az EMNT és SZNT együttes ülésén végrehajtott szimbolikus zászlócsere a Székelyföld és Partium közötti versengés értelmes mederbe terelését vetíti elő, napjaink realitásainak megfelelő új identitások meghatározását.”

Hirdetés