„Sőt, a jogállamiságot meggyalázó, nem bennünket sújtó román rendőrállami és ügyészállami allűröknek is megvannak a történetei, visszaélésekről, bosszúkról, maffiózókról, megvesztegetésekről, cinkosságokról. Aki nem figyel oda, amikor másokkal történnek meg a törvénytelenségek, jogsértések, azzal magával is előbb-utóbb megtörténnek. Arról nem is beszélve, milyen régi hagyománya van Romániában a nagy, alkotmányos/törvényesített ígéretek be nem tartásának – az 1923-as Alkotmányt követő hosszú sorban az egyik legújabb a minap ünnepélyes évfordulóját ülő Nyelvi Charta be nem tartása, amiről hatásosan beszélt egy hónappal ezelőtt a képviselőház plénumán Borbély László. És arról sem beszélve, hogy milyen sikeresek tudunk lenni egymás elgáncsolásában, lásd legutóbb az ostoba, felelőtlen »gyöngyhalászatot«.

Az SZKT-n az egyik hozzászóló »kitettségről« beszélt. A kifejezésnek kizárólag a pénzügyi meghatározását találtam meg (»a kockázat mérésének egy módja; azt mutatja meg, hogy adott termékben, vagy devizában mekkora pozícióval rendelkezünk«), de különösen a felhozott példák és összefüggések alapján mindenki tudta jól, miről van szó: arról, hogy az RMDSZ és az általa képviselt magyar közösség mi mindennek van kitéve. Jogsértésnek, mellőzöttségnek, megkülönböztetésnek, packázásoknak. Markó Béla egyenesen szemléletváltásról beszélt: »Az RMDSZ-nek rendkívül nagy feladata és felelőssége van a következő időszakban: meg kell akadályoznia azt a rossz szemléletváltást, amely Romániában, de az egész térségben tettenérhető, és amely megkérdőjelezi azt a nehezen kiküzdött kisebbségpolitikai vezérelvet, miszerint a kisebbségeket érintő kérdésekben ne dönthessenek az adott kisebbség megkérdezése nélkül.«

Ezekről a történetekről – problémákról, sérelmekről, gondokról –, de elvi kisebbségpolitikai vezérelvekről is szólnia kell majd Kelemen Hunor szövetségi elnöknek a küszöbön álló, rendkívül tartalmasnak, mondhatni történelminek nevezhető washingtoni látogatásán.”